Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ennek az embernek voltak szerettei, voltak barátai és persze volt egy kutyája. Ennek az embernek álmai is voltak. Ez az ember boldog volt, mert sok álmát meg tudta valósítani. Amit pedig nem, azt megkapta ajándékba...

"-Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
     A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
     - Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
     - Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
     - Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem."

Azt hiszem, Antoine de Saint-Exupéry gondolatai a barátságról, két lélek kapcsolatáról, a mai napig megállják a helyüket. A Kis herceg idézett sorai tökéletesen szemléltetik, hogy akár ember és állat (például kutya) között is kialakulhat egy bensőséges kapcsolat, mely a kölcsönös tiszteleten, bizalmon, a másik megismerésének vágyán, és nem utolsó sorban a hűségen alapul. Persze nagyon fontos a közös érdeklődés, a minél több - egymás társaságában eltöltött - idő, olyan programok, amelyeken mindkét fél egyaránt jól érzi magát. A sok közös élmény, az együtt megélt kalandok megerősítik a kötődést ember és kutya között.

Az elmúlt majd' kilenc évben igyekeztem törekedni rá, hogy a kötelék Roxy és közöttem minél szorosabbá váljon, ahová csak lehetett, vittem magammal. Egyre gyakrabban mentünk túrázni, új helyeket felfedezni, a barátaim beleegyezésével és segítségével éveken keresztül a bringatúrákra is elkísért a kis szőrös. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy napjainkra kerékpárral, vagy gyalogszerrel eljutottunk hazánk valamennyi tájegységére, sőt, szinte az összes szomszédos országban megfordultunk. Megszámlálhatatlan közös kalandban volt részünk, hetekig mesélhetném az élményeinket. Ember és kutya tette a dolgát, jóformán rutinná vált, hogy naponta akár 40-50 km-t gyalogolva, lépésről lépésre fedeztük fel az ország szépségeit. Visszagondolva az eltelt jó pár évre, a rengeteg közösen megélt kalandra, szinte mesébe illővé vált kettőnk kapcsolata. Aztán egyszer csak ténylegesen belecsöppentünk egy mesébe. Egyik pillanatról a másikra a természet helyett a színpadon találtuk magunkat...

   Roxy a Győri Nemzeti Színház színpadán, a bársonyfüggöny előtt (forrás: Győr Plusz Média)

Roxy szerepelt már a médiában, többek között a Kisalföld című napilapban is jelent meg róla cikk, illetve néhány online újság is beszámolt a kis szőrös túráiról, és az ott megélt kalandokról. Emiatt a Kisalföld munkatársa, Szeghalmi Balázs megkeresése nem ért meglepetésként. Jó pár év eltelt az utolsó interjú óta, sok újdonságról és még több élményről tudtunk ismét beszámolni az olvasóknak. Néhány nap múlva fel is kerestük Balázst a szerkesztőségben, ahol visszatekintettünk az utolsó pár évre, és egy kicsit felelevenítettük Roxy menhelyről hozzám kerülésének történetét is..

 Szeghalmi Balázzsal a Kisalföld szerkesztőségben

Tettük ezt azért is, mert a következő hétvégén került megrendezésre immár huszadik alkalommal a Győri Könyvszalon, melynek keretein belül 2015 óta drámaíró versenyt is szerveznek. A három napos fesztiválon már hagyománnyá vált, hogy a második napon, szombaton a Győri Nemzeti Színházban mutatják be az előzetesen felkért három rendező, író darabját, melynek címét a csütörtöki Kisalföldben megjelent cikkek címei közül húznak ki. Balázs elgondolása szerint a Roxyról szóló írás eséllyel pályázott arra, hogy hat másik cikkel együtt az urnába kerüljön.

Nagy izgalommal vártam a csütörtök reggelt, de mielőtt megvásárolhattam volna a Kisalföld aznapi számát, illetve rápillanthattam volna az online felületre, már több kolléga is jelzett különböző formákban és gratulált az interjúhoz. Gyorsan megnyitottam az oldalt és megállapítottam, hogy Balázs megint nagyon jó kis cikket "hozott össze", mind a mondanivaló, mind a képek elhelyezése tartalmassá és érdekfeszítővé tette a publikációt. Mondanom sem kell, hogy már ekkor mennyire büszke voltam négylábú társamra és a teljesítményére, melyet sok-sok olvasó is megismerhetett. Aztán jött a katarzis...

Néhány órával később a nagyszerű cikk szerzője telefonon keresett és megkérdezte, hogy tudom-e, mi történt. Természetesen bambán néztem és mit sem sejtve válaszoltam, hogy nem tudom. Ekkor közölte, hogy ünnepélyes keretek között a Roxyról szóló cikk címét húzta ki Győr polgármestere, dr. Dézsi Csaba András.

   A hivatalos eredményhirdetés pillanatai (forrás: kisalfold.hu)

Első reakcióként potyogtam a könnyeim, aztán meg fülig érő szájjal vigyorogtam. (Ez a két fajta érzelmi megnyilvánulás fél óránként váltogatva egymást elkísért még a következő pár napban is.) A érzelmek csúcsra járatását fokozva Balázs továbbította a színház igazgatójának kérését is, miszerint, amennyiben megoldható, Roxy személyes jelenlétére is számít a három darab bemutatóján. Naná, hogy megoldható! :-)

A  fellépés részleteinek megbeszélését követő két napban hihetetlen lelki utazásban volt részem. Egyfolytában az elmúlt majd' kilenc év történései jártak az eszemben, azok a pillanatok, amikor például kilépve a menhely kapuján Roxyt először próbáltam beültetni az autóba, vagy az első közös séták, a félelmei és az én félelmeim, a többi kutyához és az emberekhez való viszonyának megváltozása. Mindemellett persze az a sok öröm, amit okozott és az a folyamat, ahogy egymást tanítottuk és egymástól tanultunk. Sosem kényszerítve a másikat semmire. Elképesztő módon összehangolódtunk az évek alatt, folyamatosan fejlődött a kapcsolatunk. Ma már szinte az árnyékom ez a kis állat, a fejbiccentésemből tudja, hogy mit szeretnék tőle. Számtalan helyen jártunk együtt, köztük különböző szállásokon, éttermekben, kiskocsmákban, ahol megszokta a sok embert, mégis kicsit tartottam a tömegtől a színházban. Nem kellett volna. Az én domináns kis szukámat kenyérre lehetett kenni, szinte plüss kutyaként fogadta az emberek közeledését, simán elviselte, sőt el is várta a simit és a szelfikhez is "jó arcot vágott". Természetesen ehhez az is kellett, hogy a színház dolgozói, a darabokban közreműködő színészek, az est házigazdája, Agócs Judit, és még a büfés lány is szeretettel és bizalommal közeledjen hozzá. Mint azt az előadások után megtudtam, szinte az összes szereplővel találkoztunk a fellépés előtt a büfében. Valamennyiüknek volt egy kedves szava, vagy gesztusa a kis szőrös felé, a második darabban Roxyt megszemélyesítő színész, Molnár Zsolt pedig egy közös szelfi kedvéért még a padlóra is leült mellé. 

Miután mindketten feloldódtunk kicsit - bár Roxy eleve sokkal kevésbé volt feszült, mint én - megbeszéltük, hogy pontosan mi lesz a teendőnk. Szerencsére nem sokáig kellett szerepelnünk. Aztán megérkezett a jelzés: Roxy kéretik a színpadra. Szőröske nem sokat hezitált, megindult velem a függöny mögötti részre, ahol sok kedves ember "pesztrált" bennünket. Jó pár fotó készült, kicsit beszélgettünk is (persze csak halkan), közben gyorsan felmértem, hogy az első darabhoz milyen díszletet állítottak össze. Valahogy minden izgalom és lámpaláz elszállt belőlem abban a néhány percben.

Fellépés előtt, a függöny mögött

Az előzetesen megbeszéltek szerint elhelyezkedtünk közvetlenül a függöny mögött és vártuk Agócs Judit végszavát. Pár másodpercen belül meg is érkezett: "de hol a kutya?" A kutya - mintha érezte volna, hogy ezt kell tennie - némi kivárással megindult a függönyön kialakított résen át, kiállt a színpad előterébe és a tapsra reagálva vakkantott kettőt. Persze, hogy erre még nagyobb taps és nevetés volt a válasz a nézőtérről. Gyorsan ölbe vettem a kis szőröst, integettünk kettőt-hármat, aztán visszahúzódtunk a függöny mögé. Ezt a fantasztikus mutatványunkat megismételtük két perccel később, aztán az egyik oldalajtón kimentünk a nézőtérre. Első gondolatom az volt, hogy a biztonság kedvéért csak a lépcsőre ülök le vele, hátha szükségét érzi a gyors szabadulásnak, de aztán meggondoltam magam. Néhány néző előzékenységének köszönhetően eljutottunk egészen a nekünk fenntartott székig. 

   A nézőtéren (forrás: Győr Plusz Média)

Most következett a sokadik - általam vészesnek gondolt - szituáció. Roxy hogyan fog reagálni a hangokra, fényekre és egyéb nyugalom megzavarására alkalmas történésekre. Természetesen nagyon jól. Követte a színpadon zajló eseményeket, figyelt, miközben az ölemben ülve taposta a combjaimat. Egyébként számára ez megszokott, sőt kedvelt pozíció. Többször is kiabálás és hangos zene zúdult ránk a színpad felől, de még a számomra is nagyon erős zajokra is csak enyhe morgással reagált. Ezt én is csak úgy észleltem, hogy rezgett a mellkasa, a hangja nem vette fel a versenyt az ellenkező irányból érkezőkkel.

Roxy az első előadást érdeklődéssel figyelte

Az első előadás után gyorsan kisurrantam Roxyval a színház bejáratához és barátokra bíztam a négylábút. Rövid sétára vitték, hogy kicsit az ő közegében is mozoghasson, mert még várt rá pár feladat, fogadnia kellett a rajongók simijeit és sok közös fotóhoz is pózolnia kellett.

    A szünetben sokan akartak Roxyval közös képet készíteni (forrás: Győr Plusz Média) 

A harmadik előadás alatt számomra megint lelki hullámvasút következett, ugyanis időről-időre, hatalmas méretben megjelent Roxy egy-egy túrán készült képe, vagy egy róla készült videó a színpad hátterében. Azokban a pillanatokban mérhetetlen büszkeséget éreztem és elöntöttek az érzelmek, olvadtam, mint a vaj. Most is hátborzongató érzés, ha visszagondolok rá. Persze a szó legpozitívabb értelmében. 

      A harmadik darabban Roxy is feltűnt a háttérben

Természetesen Ákossal, a gyalogtúrás csapat egyik tagjával is össze kellett állni egy közös kép erejéig, de számos ismeretlen ember ugyancsak kifejezte igényét egy szelfire, vagy legalább egy fotóra. Megható volt a valódi érdeklődés és az a kedvesség, amely Roxy felé irányult. A több száz néző, aki jegyet vett az előadásokra, nemcsak a darabokra volt kíváncsi, hanem erre az apró kalandornőre is, aki meg is hálálta a melegszívű közeledést, nyájasan tolta oda azt a testrészét, melyet leginkább kényeztettetni szándékozott.

    Ákossal is sok kalandban osztoztunk az elmúlt évek során (forrás: Győr Plusz Média)

Miután az utolsó darab végén legördült a függöny, felkerestük az urnákat és leadtuk szavazatunkat az általunk legjobbnak ítélt előadásra. Közben még több rajongónak osztogatott nózipuszit a kis szőrös.

    Roxy is szavazni szeretne (forrás: Győr Plusz Média)

Ismét elfoglaltuk a helyünket a nézőtéren és izgalommal vártuk, hogy megtudjuk, melyik darab lesz a befutó, illetve, kik kapják a különdíjakat. Mondhatom, hogy beletrafáltunk, a szakmai zsűri és a közönség tetszését egyaránt elnyerő előadásra adtuk le a voksunkat ;-) Véleményünk szerint a legjobb színésznek és színésznőnek járó szakmai elismerést is az arra legérdemesebb személy kapta. A díjazottak kihirdetésére reagáló, cseppet sem halk taps Roxyt is megihlette, egyetértőleg vakkantott párat. Ez a produkció is elnyerte a nagyérdemű tetszését.

      Az eredményhirdetés alatt

Szerencsésnek érzem magam, hogy egyike voltam annak a pár száz embernek, aki mindhárom pályaművet élőben megtekinthette, mert ez az est egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. Az előadások ebben a formában egy színházban sem kerülnek műsorra. Ami pedig ezen az estén velünk történt, szinte felfoghatatlan. Az az érzésem, mintha abban a néhány órában mi is egy előadás szereplői lettünk volna, csak ez a darab nem a színpadon játszódott.

Lassan kiürült a nézőtér, mi is kiballagtunk az előtérbe, hogy az est zárásaként még néhány szót váltsunk az érdeklődőkkel. Jó páran kívántak még sok-sok túrában gazdag, Roxyval együtt töltött évet és elbúcsúztak a kis szőröstől. Kicsit fáradtan, de élményekkel tele léptünk ki mi is a színház ajtaján.  

A másnapi Kisalföld első oldalán ismét viszontláttam magunkat. A fénykép alatti szöveg alapján Roxy kedvességével mindenkit levett a lábáról a színházban. Ezt én is így gondolom és csak ismételni tudom magam: mérhetetlen hálát érzek és elmondhatatlanul büszke vagyok négylábú társamra.

           A másnapi Kisalföld első oldalán (forrás: kisalföld.hu)

Mondhatnám, hogy itt a vége, fuss el véle, de szerencsére a mi mesénk még nem ért véget. Folytatjuk a barangolást, igyekszünk újabb és újabb kalandokba belevágni, hogy még több élményben részesülhessünk. Ezt az estét azonban sosem felejtjük el, és azt sem, hogy hány kedves ember közreműködött abban, hogy megtörténhessen velünk ez a varázslat. Itt is szeretnék köszönetet mondani a Kisalföld, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára és a Győri Nemzeti Színház valamennyi munkatársának, akinek része volt benne.

A Győr Plusz Média előadásról készített összefoglalója az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=fKlj1ORRxFA&t=203s

A címe: Kulisszák mögött

Itt pedig az egyik túránkon szerzett élményekben lehet osztozni velünk:

https://www.youtube.com/watch?v=Ctk0o6pOeAA&t=15s

A címe: The Blue Trail of Börzsöny