2023 januárjában, a bringás tervek megbeszélésének időpontjában mindannyian úgy álltunk neki, vagyis igazából ültünk le, hogy a nyári nagy túránk helyszínével mindannyian tisztában voltunk. Egyikünkben sem merült fel szemernyi kétség afelől, hogy az északi országhatár mentén haladva szeretnénk eljutni Győrből egészen Sátoraljaújhelyig, így bezárva a néhány évvel korábban elkezdett kört. Utólag (is) minden szempontból jó választásnak bizonyult az útvonal, életre szóló élményeket szereztünk. Emellett néhány új ismerőssel is gazdagodtunk, akik nem egy esetben humorral átszőtt bölcsességükkel nagyban hozzájárultak motivációnkhoz utunk folytatását illetően. Erre az egyik ékes példa az a rövid eszmecsere, amelyet Zádorfalván, a kocsma teraszán folytattunk egy helyi törzsvendéggel.

A települést, illetve a Szivárvány kocsmát egyébként nem ismeretlenként fedeztük fel, ugyanis néhány évvel korábban, az Országos Kéktúra közeli szakaszának teljesítését követően megpihentünk már hőségtől oltalmazó falai, és természetesen, hűs frissítőt ígérő hamvas sörösüvegei kényeztetésében. Az egyéb vendégmarasztaló tényezőkről most nem kívánok szót ejteni, annyit viszont elárulok, hogy a csapat a szolgáltatásokkal (nem kell rosszra gondolni, mindössze a vizuális hatásra gondolok) meglehetősen elégedetten, ebből kifolyólag vidáman buszozott vissza a szállásra, Aggtelekre.

Nahát, forróságban ezen a júliusi napon sem szenvedtünk hiányt, ennek következményeként pedig tekerés közben mindannyiunk szájában kezdett növekedni az a bizonyos vattacsomó. A vendéglátó egységet megpillantva, majd bringáinkról lepattanva hamarosan beléptünk az ismerős ajtón. Miután rekordidő alatt megrendeltük – és meg is kaptuk – életmentő aranysárga nedűinket, sietve fordultunk ki a teraszra, mert befelé menet úgy láttuk, hogy az árnyékos felén találunk egy szabad asztalt. Közeledve az ígéretes bútordarabhoz fedeztük fel, hogy valaki hozzánk hasonlóan választott a kocsma kínálatából, de a félig teli üveget megmagyarázhatatlan módon otthagyta. Leültünk hát a másik oldalra, és talán két szót sem váltottunk egymással, már meg is érkezett a rejtélyes vendég. Velünk együtt nem sok esélyt adott a sörnek a felmelegedésre, néhány jóízű korttyal minimálisra csökkentette az üveg tartalmát. Mondanom sem kell, a közös élmény hamar meghozta a kellő hatást: beszédbe elegyedtünk.

Újdonsült ismerősünk, Karcsi (a nevére pontosan nem emlékszem, de szerintem illik hozzá) lelkesen mesélt arról, hogy miért is szeret időről időre visszatérni a helyre, és persze a település ügyes-bajos dolgai is szóba kerültek. Kikerülhetetlen, de számunkra annál kedvesebb témaként előjöttek a bringatúráinkkal kapcsolatos kalandok, melyekre aztán persze rákontrázott ivócimboránk is. Kezdtük egyre inkább délutáni matiné előadáson érezni magunkat, természetesen színes szélesvásznú változatban. Őszintén bevallom, nem nagyon akaródzott újból felülni a nyeregbe, órákig tudtam volna még ücsörögni és hallgatni a fordulatos anekdotákat. Ahogy érzékeltem, beszélgetőtársunk képes és hajlandó is lett volna megosztani velünk még jó párat. Ekkor, félálmomból felébresztve csapattársunk, Stipi feltette a tőle nem szokatlan, annál inkább gyakorlatias kérdést szakértőnknek:

– Van itt valahol a közelben utcai nyomós kút, ahol a kulacsainkat feltölthetnénk friss, jó hideg vízzel?

– Igen, ott szemben, a buszmegálló mellett van egy – szolgált rögtön, számunkra kedvező válasszal Karcsi.

– Iható a vize? Jó minőségű?

– Persze, nagyon jó a vize – hangzott a biztatás – majd rövid hatásszünet után folytatta: – bár én még sosem ittam belőle.

Széles mosollyal arcunkon megköszöntük a legteljesebb mértékben hiteles információt, és már éppen felálltunk volna az asztaltól, amikor ő tett fel egy – vagyis egyszerre két – kérdést:

– Merre mentek tovább? Hol fogtok megszállni? (Azt elfelejtettem említeni, hogy a bizalom jeleként már két mondat után tegeződésre váltottunk.)

– Jósvafőig tekerünk ma, ott foglaltunk szállást.

– Na, akkor még tekerhettek egy darabig… Egyébként Jósvafő szép falu – hallottuk a gyors értékelést.

– Nem akartok visszajönni? Átmegyünk értetek. Este nagy buli lesz itt, verekedés, meg minden.

Egy pillanatig elgondolkodtunk, hogy a szívélyes invitálásnak eleget téve még az elmúlt 15-20 percben szerzetteknél is nagyobb élményekben részesülhessünk, de aztán egyhangú szavazás eredményeként mégis inkább a pihentető és valószínűleg unalmas jósvafői órák mellett döntöttünk. Mindenesetre megköszöntük a nagyszerű lehetőséget, majd ilyen felejthetetlen útravalóval indultunk neki az előttünk álló nem túl rövid emelkedőnek. A szerpentin legmagasabb pontjáról visszatekintve aztán még egyszer megkerestük tekintetünkkel a zádorfalvai kocsmát, ahol gyaníthatón Karcsi éppen a következő, messziről jött vendéget „eteti”.