Minden adott volt a jó alváshoz Jásdon, nagyszerű szállás, az előző esti szalonnasütés, iszogatás, beszélgetés, reggel kipihentnek is éreztem magam. Úgy látszik, a sátorozók sem voltak ezzel másképp, amikor hátramentem hozzájuk, nem mozgolódott senki közülük, pedig már rég felkelt a nap. Mivel aznapra is elég nagy távot terveztünk, ébresztőt kellett fújnom. Valakinek nem ment a hirtelen átállás, így gondolta, hogy fokozatosan veti bele magát a napközbeni tevékenységbe. Az egyik fokozat:

Sűrű noszogatás mellett a sátorozók is felkészültek az indulásra, az előző bejegyzésben említettek szerint a pénzt és a kulcsokat elhelyeztük a megfelelő helyen, majd tízórai beszerzés céljából felkerestük a helyi ABC-t. Mindenki elmajszolta parízeres zsemléjét, mellé természetesen egy kis édességet. Az energia bevitelből persze Roxy sem maradt ki :-). Miután kiértünk a faluból, egyből meredek emelkedő nehezítette dolgunkat következő állomásunk, Tés megközelítésében. Emellett egészségügyi probléma is adódott, Ádám lábfejének oldala rendesen bedagadt és be is lilult, így az első nap viselt lábbelijében nem tudta folytatni a túrát. Szerencsére Sanyinál mindig akad egy pótbakancs vagy pótcipő, amit kölcsön tud a adni a bajbajutottnak. Egyszer már én is igénybe vettem ezt a "szolgáltatást", a lehetőségért azóta is hálás vagyok neki. Ádám felvette a póttúraszandált és nekiiramodott (volna) az emelkedőnek, de így is nagy fájdalmakról panaszkodott. Mindenképpen folytatni akarta a túrát, ezért nem maradt más választása, mint strandpapucsban "hegyet mászni". Ezt még sosem próbáltam, nem is szeretném, Ádám viszont, ha nehezen is, de felért a tetőre.

Tés főutcájáig az ereszkedés sem volt leányálom neki, ezért az ő, és persze mindannyiunk örömére elérve az aszfaltcsíkot, két házzal arrébb felfedeztünk egy árnyas terasszal ellátott büfét. Gyors frissítő sör után a csapat nagyobbik része úgy döntött, hogy megnézi a híres tési szélmalmokat. Ehhez viszont jó másfél km-t meg kellett tenni a főutcán, mivel az egyik látogatható malom kulcsa a falu másik végén lévő családi házban van. Roxy nagyon élvezte ezt a különtúrát, minden kocsibehajtó alatti csatornába bedugta a fejét, volt, amelyikbe be is mászott. Több cirmos is menekülni kényszerült, szerencséjükre Szőröske itt még nem tudott fára mászni. Ezek a hajszák az én vérnyomásomat is rendbe rakták... Végre elértük a házat, becsöngettünk, és a kulcsok őrzője, egy nagyon kedves hölgy először megmutogatta a melléképületekben elhelyezett ipari és mezőgazdasági szerszámokat, melyeket a XX. század elején használtak. A látogatható malom kulcsát  pár száz forintos belépő ellenében megkaptuk, majd a hölgy jelezte, hogy a kutyust jobb lenne pórázra venni, mert az udvarban több macsek is rejtőzik. Mondanom sem kell, szót fogadtam neki. Amint a kertvégi kapu becsukódott mögöttünk, egy mesevilágba csöppentünk. Talán Don Quijote érezhette így magát.

A kéttenyérnyi kulcs meglepően könnyen fordult a zárban, így gyorsan bejutottunk és be tudtuk járni a több szintet, melyek mindegyikén az őrlés különböző fázisát követhettük végig. Miután mindannyian eljutottunk a búzától a finom szemcséjű lisztig, megtapogattuk a több száz éves berendezéseket és beszippantottuk az évszázadok illatát, bezártuk az ajtót, hogy más is átélhesse ezt az élményt. Egy közös fényképet mindenképpen készítenünk kellett az óriással:

A Sanyi kezében látható túrabot most már hatalmas eszmei értékkel bír, saját kezű faragások és rengeteg túra emlékét őrző jelvény díszítik. Minden alkalommal elkísér bennünket, szinte a csapat jelképévé vált az évek során :-). Miután visszatértünk az árnyas teraszhoz és örömmel konstatáltuk, hogy Ádám számára is hasznos volt a túra rövid megszakítása - pihentette a lábát, így sikerült felküzdenie magára a túraszandált - ismét bevettük magunkat a természetbe.

A Bakony az BAKONY, így csupa nagybetűvel. Az átlagember számára talán semmi különöset nem jelent, nekem viszont örök szerelem, gyermekkorom paradicsoma. Sok-sok éven keresztül élvezhettem csodáit, nem volt olyan évszak, amikor ne töltöttünk volna - családi-baráti társasággal - több hétvégét vagy akár hetet Vinyén, a Textiles Turistaházban, szó szerint éjjel-nappal túrázva. Talán az elfogultságomból adódik, de a következő hosszú-hosszú kilométerek minden percét élveztem, pedig nem keltünk át szurdokon, nem másztunk fel kilátóhoz, nem fedeztünk fel barlangot, egyszerűen csak otthon voltam :-). 

Több okból kifolyólag rövidítettünk aztán, nem feltétlenül jelzett túraútvonalon közelítettük meg aznapi szállásunkat. Ez akkor sem jelentett és most sem jelent feladást, vagy meghátrálást, egyszerűen a lehetőségeinkhez mérten optimalizáltuk a teljesítményünket. Persze minden viszonyítás kérdése... Előfordult olyan is, hogy egy derékszög levágása érdekében fél órán keresztül derékig érő csalánosban gázoltunk. A sikerélmény hál'Istennek nem maradt el, minden rövidítés után visszataláltunk a jelölt útra. Azért így is szükségünk volt néha szusszanásra, erőgyűjtésre.

Nagyon meleg volt, a tűző napon rendesen megküzdöttünk minden méterért. Roxy igyekezett megtalálni az árnyékos helyeket, néha el-eltűnt a bozótosban, de sohasem távolodott el annyira, hogy ne hallottuk volna a bilétát zörögni a nyakörvén. Aztán végre épületeket pillantottunk meg. Ahogy közelebb értünk, egyértelművé vált, hogy csak az egykori bánya máig megmaradt, elhagyatott, gazzal benőtt házait, kiszolgáló létesítményeit és az oda be- és onnan kifutó ipari vágányait látjuk. Balinkabányán voltunk, a faluig még jó pár km-t kellett gyalogolnunk a térkép szerint, ráadásul aszfaltos úton. Mit volt mit tenni, nekivágtunk. Balinkáig csupa s kanyaron haladtunk át, ami jó is, meg nem is. Az ember a következő kanyar mögött már az úti célt reméli, aztán kiderül, hogy még újabb kanyar vár rá, hosszú egyenes esetén pedig érzékelhető, hogy még milyen nagy távot kell megtenni. Azért csak elfogytak a kanyarok, de a település klasszikus elnyújtott mintára épült, így az italvételező helyig át kellett gyalogolnunk majdnem a teljes falun. Felfedezve a kocsma-bolt kombinációt, a csapat egyik fele továbbment, mi pedig hárman + Roxy megálltunk, hogy beszerezzük az esti fogyasztás alapját. A kocsma oldalon megcsodáltuk a tulajdonos régi pénz gyűjteményét, majd kikértük a helyben fogyasztandó söröket, a bolt oldalon pedig feltankoltunk estére. Igazából mindent egy oldalon kaptunk meg, mert így mindannyiunknak egyszerűbb volt :-). Kicsit lemaradva, de a sörből energiát nyerve nekiiramodtunk, hogy végre ledobhassuk málhánkat és tűz mellett elfogyaszthassuk a vacsoránkat. Elértünk a Tölgyes Turista Központ bejáratáig, de a kapu zárva volt és egy teremtett lelket sem láttunk sehol. Telefonon kértük segítséget a többiektől, akik közölték, hogy csak a kapu melletti kerítésen átmászva tudunk bejutni az egykori úttörőtáborba. Mivel hittünk nekik és fáradtak is voltunk, nem ellenőriztük a kapun fityegő lakatot. Természetesen, mint utólag kiderült, a bonyolult biztonsági szerkezetet csak ráakasztották a kapura, nem volt bezárva. Megegyeztünk, hogy ez az átverés bosszúért kiált... Hamar elfoglaltuk a kis faházakat, melyek gyermekkorom táborozós hangulatát idézték, aztán fát gyűjtöttünk a tábortűzhöz. Ügyesek voltunk, a tűz hamar életre kelt, de persze ehhez Sanyi szakértelme is kellett. 

A "konyhai előkészítőben" is megtette mindenki a magáét, nem egyhangú vacsorára készültünk:

Mozgolódásra és hangokra lettünk figyelmesek a közelben található ebédlő fedett teraszáról, ezért Roxyval felkerekedtünk és utánajártunk, hogy kiderítsük, kik lesznek a szomszédaink éjszakára. Kiderült, hogy másnap reggel gyereksereg érkezik táborozni, de a felügyelők (akik szintén nem voltak túl idősek) már egy nappal korábban összegyűltek, hogy egyeztessék a teendőket. Szőröske hamar megkedveltette magát velük, el is vegyült a csapatban, így nagy erőfeszítéseikbe telt, hogy a feladatokra koncentráljanak. Bennünket egyébként is várt a vacsora és nem is akartuk feltartani a fiatalokat az előkészületekben, így elköszöntünk és tettük a dolgunkat:

A kisasszony persze inkább pihent és az eredményre koncentrált... Szépen lassan beesteledett, mindenki jóízűen elfogyasztotta a vacsoráját, majd mivel korábban rengeteg tűzifát gyűjtöttünk és elegendő italt beszereztünk, átadtuk magunkat a tábortűz nyújtotta élményeknek. Mozgalmi dalokat azért a pár kupica pálinka és doboz sör elfogyasztása után sem énekeltünk...