Ahogy azt az előző bejegyzésemben írtam, 2016 július 4-én bringára (először vonatra) pattantunk, hogy Magyarországon, Ausztrián, Szlovénián, Horvátországon és Szerbián keresztül visszatérhessünk szülőföldünkre tíz nap kerekezés után. Mindannyian győriek vagyunk, de a túrát Szombathelyről kezdtük. Az utazásra a MÁV kiváló szolgáltatását vettük igénybe, a jegyeket, kerékpár jegyeket és nem utolsó sorban az élőállat jegyet már az indulás előtti napokban megvettük, de így is meglepetés fogadott bennünket a peronon: tucatnyi gyerek és kísérőjük várakozott ugyanarra a vonatra, mint mi. A kisebb ijedtség után megnyugodva foglaltunk helyet, valamennyi bringa felfért a kerékpár szállító vagonba. Két óra várakozás után végre leszállhattunk és nekivágtunk az igazi kalandnak.
Roxy ott ül az utánfutóban, csak egy kicsit megilletődött. Még... A városból kikeveredve (ami nem volt egyszerű...) Jákot céloztuk meg első állomásként, mindannyian kíváncsiak voltunk az ország egyik leghíresebb templomára. Az első etap nem tartott sokáig, hamarosan egy víg kedélyű úriember (akiről kiderült, hogy horvát származású) tessékelt be bennünket a "csodák kapuján".
A kisasszony még mindig egy kicsit megilletődött, de az is előfordulhat, hogy lehetséges zsákmányát - egy óvatlan egeret - szemléli. A kert (és magunk) fotózása után megcsodáltuk a több mint nyolcszáz éves templombelsőt is. Mindannyiunkat lenyűgözött a látvány, a helyzethez és helyhez illő módon fogadtuk be az élményt. Az imént említett horvát származású úriembernél megvásároltuk a szokásos hűtőmágneseket, egyéb ajándékokat, majd továbbindultunk Ausztria felé. Szentpéterfát elhagyva léptünk át a sógorokhoz, ahol azt reméltük, hogy a Magyarországra visszatérésünk előtt tudunk majd egy hűsítő sört inni, de ez sajnos nem jött össze. Reinersdorfon áthaladva egyetlen műintézményt sem találtunk. A vendéglő hiányát egy helyi kedves hölgy is megerősítette, aki azt is elmondta, hogy vagy visszamegyünk az előző faluba, vagy legközelebb már csak magyar ivóban tudjuk a szomjunkat oltani. Elég furcsán ejtette ki Nemesmedves nevét, de mivel visszafordulni nem akartunk, és a tervek szerint egyébként is ott szándékoztunk visszatérni, nyeregbe pattantunk. Hamarosan kavics váltotta fel az aszfaltot, de kerékpárral biztonsággal járható ez a pár száz méter, és legalább Roxy is ki tudta nyújtóztatni elgémberedett végtagjait. Egyébként ahol csak lehet, kiszáll az utánfutóból és négy lábon közlekedik mellettünk. Mi ott léptünk be Magyarország területére, ahol a szovjet csapatok annak idején elhagyták azt. Sajnos sörfogyasztásra alkalmas helyet itt sem találtunk, egy harci járművet azonban igen. A legendás T 34-esek egyik példánya ma is "őrzi a határt". Négylábú csapattagunk itt már jobban feloldódott, de a tank elé így is nehéz volt feltenni. Kicsit fél az efféle monstrumoktól...
Gyors fényképezést követően továbbkerekeztünk annak reményében, hogy Vasszentmihályon szomjunkat tudjuk oltani végre. A település központját elérve ez meg is történt, a 8-as főút mellett található kocsmát kineveztük az aznapi életmentő helynek :-). (Később több ilyen hely is lesz...) Útközben Szentgotthárd felé áthaladtunk Magyarlakon, ahol, illetve környékén kiváló minőségű tökmagolajat állítanak elő. Egy rövid megálló során felhívtam aznapi szállásadónkat, hátha - annak ellenére, hogy a foglalás nem tartalmazta - valamilyen vacsorával tud szolgálni az éhes vándorok számára. A probléma megoldhatatlannak bizonyult, így Szentgotthárdon kellett magunkhoz venni néhány falatot. Ez az internetnek hála, nagyon jól sikerült. A városba érve egyenesen a világhálón talált vendéglőt kerestük fel. A Rodeo Pubban az elhunyt Bud Spencerre emlékezve a csapat tagjai közül többen serpenyős babot fogyasztottak. Az étterem minden tekintetben kivívta elismerésünket, így azt hiszem, megérdemli a reklámot: http://rodeorestaurant.hu/
Aznapi szállásunkat, a Julianna Panziót - mint általában - a booking.com oldaláról választottuk és foglaltuk le. Az Őrség szívében, Felsőszölnökön található panzió gyönyörű környezetben, a természethez közel remek választásnak bizonyult. A tágas apartman, finom reggeli és a másnapra kicsit közvetlenebbé váló tulajdonos elfeledtette velünk a vacsora körüli hercehurcát. Egyébként is a legjobban alakultak a dolgok...
A finom és bőséges estebéd után nehéz volt elindulni az utolsó 15 km-re, de a táj szépsége elvonta a figyelmünket az erőfeszítésekről. Lepakolás, felfrissülés és a Szentgotthárdról magunkkal hozott pár doboz sör elfogyasztása után elégedetten tértünk nyugovóra, 78 km teljesítve.
