Az én KÉK ABC-m

1160 km néhány gondolat formájában

2020. július 28. - Szórády József

A kék szép szín. Az egyik kedvencem. A szó azonban nemcsak egy szín meghatározására szolgál, hanem egy milliónyi értéket magában hordozó fogalom is, mely megszámlálhatatlan élménnyel gazdagított az elmúlt öt év során. Tulajdonképpen egy prizma, egy olyan eszköz (ha tárgyiasítani is akarom), melynek a „bemeneti” oldalán egy mozgalmat látunk, a másik, „kimeneti” oldalán viszont elénk tárul maga az élet, minden vonatkozásával együtt. Beletartozik a természet, a túrázás, az egészséges életmód, a kaland, az érzékszerveinkre ható színek, szagok és hangok kavalkádja, és még hosszan sorolhatnám, de nem teszem, mert bár nagyon hasonlóak az Országos Kéktúra útjait járók által szerzett élmények, mégis mindenki egy kicsit másképp éli meg ezt a csodát. Nem is vállalkoznék arra, hogy minden kéktúrával kapcsolatos gondolatomat megosszam, inkább kiragadok néhány érzést, melyek előjöttek bennem, miközben róttam a kilométereket, és élményt, melyek azóta is meghatározóak az életemben. Így megalkotva az én KÉK ABC-met:

A mint alázat. A természetet járni, kirándulni, túrázni csak akkor szabad elindulni, ha az ember megfelelő alázattal fordul a teremtett világ irányába. Mindig ő az erősebb, de megfelelő hozzáállással rengeteg ajándékban részesülhetünk útunk során. Különösen igaz ez a nagy kék vonalra, mivel több, mint 1160 km-en keresztül vezet erdőkben, mezőkön, hegyekben, völgyekben, sőt néha patakmederben is. Hosszú-hosszú heteken, hónapokon, vagy akár éveken keresztül is rá vagyunk utalva.

B mint bátorság. Igen, kell némi bátorság belekezdeni a meglehetősen hosszú túra bejárásához, egy-egy, néha túlságosan is vadnak tűnő szakasz felfedezéséhez, de megéri megvalósítani a terveinket. Ha nincs nehézség, netán egy kis küzdelem, nem is lesz kaland. Ki kell mozdulni a komfortzónából és engedni, hogy a sok-sok élmény minél hamarabb beépüljön, az arcunkra mosolyt csalogató emlékké váljon.

C mint célok. Sokan más és más céllal indulnak el az 1160 km végigjárásának, van, akinek a teljesítmény számít, minél gyorsabban begyűjteni az összes pecsétet, van, akinek az oklevél és a kitűző az áhított cél, és van, aki a kikapcsolódás és lehető legtöbb élmény begyűjtése miatt vállalkozik a nagy útra. Én az utóbbiak közé tartozom, emiatt nem is akartam gyorsan „letudni” a teljesítést. Sőt, már jóval az ezredik km előtt arra lettem figyelmes, hogy egyre lassabban visznek a lábaim, szeretném elnyújtani a befejezést, mert rájöttem, hogy úton lenni sokkal jobb. Akkor azt gondoltam, hogy nincs is semmi az OKT után, vagyis én nem akarok más útvonalakon túrázni. Persze, azóta újabb célokat találtunk ki közösen a csapattal és már a megvalósítás útjára is léptünk. Mondanom sem kell, hogy megint kéken vagyunk :-).

D mint Dobogókő. Számomra felejthetetlen hely több szempontból is. 2015-ben ott léptem rá a nagy kék útra, 2018 decemberében pedig újból teljesítettem a Dobogókő-Visegrád szakaszt, mert két csapattagnak hiányzott az a 25 km. Az Országos Kéktúrán kívül is szívesen felkeresem, mert sajátságos varázsa van, mindig úgy érzem, mintha szólna hozzám. Nem erőszakosan, csak finoman, éppen annyira, hogy ne nagyon akarjam elhagyni. A Báró Eötvös Loránd Menedékház az egyik kedvenc szállásom, minden túrázónak ajánlom, hogy egyszer az életben legalább egy éjszakát töltsön el ott. Nem vállalok nagy kockázatot az ajánlással, ebben biztos vagyok.

E mint egészség. Fizikai értelemben is szükségünk van arra, hogy időről időre kimozduljunk, lehetőség szerint minél messzebb jutva az épített környezettől, de a túrázás a léleknek legalább olyan jót tesz, mint a testnek. Az élet valamennyi területén jelen lévő stressz ellensúlyozására nem is tudnék jobb gyógymódot, mint a természetjárás. Szerencsére a kék vonal elég hosszú ahhoz, hogy rendszerességet követeljen tőlünk, ha belátható időn belül szeretnénk végigjárni. Minden túrás hétvége után feltöltődve értem haza és vigyáztam arra, hogy túl sokáig ne is maradjak a tejes mértékben jótékony hatású „kábítószer” nélkül.

F mint film. Természetesen a híres Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozatra gondolok. Gyerekkoromban ámulattal néztem a tv-ben minden egyes epizódját. Szerencsés vagyok, mert egész kicsi korom óta járom a természetet, de az emlékeimben máig élő képkockák is hatalmas ösztönzést jelentettek, hogy nekivágjak az Országos Kéktúra teljesítésének. Nem egyszer előfordult, hogy az aktuális szakasz bejárása előtt megnéztem a vonatkozó részt a sorozatból.

G mint gondolatok. A túrák nagy részén beszélgetni, viccelődni szoktunk egymással, de az Országos Kéktúra idő és tér szempontjából egyaránt alkalmas arra is, hogy az ember kicsit befelé forduljon, elgondolkodjon az élet dolgain, a nagy, vagy éppen parányi, vélt vagy valós problémáin. Nem egyszer jutottam megoldásra, vagy akár elhatározásra magam is, miközben a köveket vagy éppen a sarat tapostam.

H mint hazai. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Made in Hungary. Számomra nagyon nagy érték, ha a hazámban járhatok olyan tájakon, amelyekről álmodni sem mertem előtte, és erre mi sem alkalmasabb, mint az Országos Kéktúra. Elképesztő mennyiségű természeti szépséggel találkoztam az 1160 km bejárása során, és ami még hatalmas lelki feltöltődést jelentett, az az, hogy tőlem több száz km-re élő barátságos, dolgos, segítőkész emberekkel beszélgethettem. Mindenkivel megtaláltuk a közös hangot, pedig nagyon színes a paletta, mind az embereket, mind a témákat illetően.

I mint idő. Annyi van belőle, amennyit az ember szeretne. Egy túrán minden perc számít, minden percben újabb élmények várnak rá, minden percben megeshet egy kaland, amire mindig szívesen emlékszik vissza. Aztán persze ahogy telnek az évek, a kevésbé pozitív emlékek is megszépülnek, mert az idő gyógyír is. Nem emlékszem, hogy valaha is azt gondoltam volna kéktúra közben, hogy pazarolom az időt. Inkább az rémlik, hogy lassítani szerettem volna a múlását.

J mint jelzés. Manapság számos telefonra és egyéb eszközre letölthető alkalmazás áll rendelkezésünkre, hogy le ne tévedjünk a kijelölt turistaútról, de számomra még mindig elsődleges a festett jelzés. Nagyon megnyugtató érzés, amikor az ember megpillantja a következő fán vagy egyéb „hordozón” a fehér alapon színes (például kék :-)) sávot, mert tudja, hogy lelkes természetbarátoknak köszönhetően biztonságban van. Köszönet innen is mindazoknak, akik időt és energiát nem sajnálva időről időre megújítják a jelzéseket, esetleg ismét járhatóvá teszik azokat a szakaszokat, melyeket a természet igyekszik visszavenni.

K mint kutya. Szeretem barátokkal, hasonló gondolkodású társakkal megosztva megtapasztalni a túrák minden pozitív és negatív hatását (szerencsére mindig sokkal több pozitív van). Az Országos Kéktúra valamennyi szakaszát - hol kisebb, hol nagyobb - csapattal jártam végig, de az egyetlen társ, aki minden megtett méteren mellettem volt, Roxy kutyusom. Általánosságban is azt gondolom, hogy mindenkinek kell egy szőrös négylábú, de a túrázáshoz mindenképpen. Olyan boldogságot, mint amilyet egy kutya ki tud fejezni és egyértelműen a gazdi tudtára tud adni túra közben és túra után, embernél még sosem láttam. Persze, ez a boldogság nálam is nagyon sokszor jókedvet eredményezett, így a meglehetősen hosszú vagy nehéz szakaszokat is örömmel csináltam végig. A kis szőrös minden túrás emlékemben szerepel :-).

L mint lehetőség. Esély a kikapcsolódásra, arra, hogy olyan emberekkel (és állatokkal :-)) ossza meg az ember az élményeit, akikkel hasonlóan gondolkodik, akikkel jól érzi magát, és nem utolsó sorban megbízik bennük. Nem véletlen, hogy éveken át többé-kevésbé ugyanazokkal a társakkal együtt jártuk a nagy kék utat is. Sosem felejtem el, amikor Marci – pár korsó sör és feles Unicum után - bejelentette, hogy a feleségével babát várnak. Sajnos a kocsma, de még a település nevét sem tudom már, de arra egészen jól emlékszem, hogy mindannyian osztoztunk az örömében és biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten az érzéseiben is.

M mint magasság és mélység. Fizikai és lelki értelemben is megtapasztaltuk, hogy az Országos Kéktúra milyen gazdag mindkét tényező terén, de a szó szoros értelmében igazán megerőltetőnek csak egy szakaszt éreztem. A Nagymaros és Nagy Hideg-hegy közötti rész utolsó harmadában 5 kilométeren keresztül 500 méter szintkülönbséget kellett legyűrni, természetesen emelkedő formájában. Ez a szakasz tényleg nagyon küzdelmes volt, de ma már kalandként emlékszem rá. Nemhiába jut eszébe a túrázók többségének elsőként a vad szó a Börzsöny tekintetében… Lelki értelemben érdekes módon nem a célba érés volt a meghatározó, nem is könnyeztem meg és nem is szóltak fanfárok, pedig Szarvaskő felől Sirokra beérni elég jó választásnak bizonyult az utolsó kilométerek megtételére. Sokkal inkább éreztem a megelőző napon, Kékestető felé haladva (itt sem volt kevés a szintemelkedés…), hogy enyém az OKT, önző módon csak az enyém mind az 1160 kilométere. Akkor és ott én voltam a KÉKTÚRÁZÓ, valahogy minden korábbi pillanata is abba a néhány másodpercbe sűrűsödött össze. Teljes biztonsággal állítom, hogy pótolhatatlan érzés volt.

N mint nézőpont. Szerencsés az, aki képes rá, hogy egy-egy dolgot vagy témát különböző, akár teljesen ellenkező oldalról is meg tud közelíteni. Az ilyen ember könnyebben alkalmazkodik, a cél érdekében kompromisszumokra is hajlandó. Sokszor előfordult, hogy az időjárás nem éppen a kedvesebbik arcát mutatta nekünk, ilyenkor általában egységes volt a csapat, de az egyéni érdekek is többször háttérbe szorultak, fejet hajtva a többség akarata előtt. Egész gyorsan összekovácsolódott a társaság, az apró nézeteltérések ellenére már jó ideje CSAPATot alkotunk. Ez egyértelműen az OKT által elénk tárt kihívások eredménye.

O mint otthon. Úgy érzem, számomra mást jelent ez a fogalom, mint az emberek többségének. Természetesen jó megérkezni a biztonságot és kényelmet jelentő szűkebb környezetembe, bármikor, bárhonnan is teszem ezt. Az érzés azonban, amelynek csírája már kisiskolás koromban, minden egyes Bakonyban töltött nap után folyamatosan fejlődött bennem, lassú, de biztos változást idézett elő. A túrázással töltött napok, hetek, hónapok, sőt évek tágították a látókörömet, ezzel együtt a kezdetben apró világomat. Mára a természet szeretete, a megismerése iránti vágy és a biztonság érzése teljes mértékben „átvette a hatalmat”, ennek eredményeként minden túrán otthon érzem magam, különösképpen igaz ez az Országos Kéktúrára.

P mint pecsétek. Elképzelhető, hogy talán a nem is olyan távoli jövőben már nem az összes bélyegzőlenyomat begyűjtésével kell majd igazolni az OKT teljesítését, hanem például egy telefonra letölthető alkalmazással. Bár nem állítható, hogy a fejlődés útjában állnék, ennek mégsem örülnék. Számomra elvesztené a varázsát a művelet, amennyiben információtechnológiai úton kellene azt végrehajtani. Szeretem időről időre elővenni és nézegetni a pecsétgyűjtő füzetet, kicsit olyan, mint egy matricagyűjtő album. Annál viszont sokkal értékesebb, mert fellapozva segít felidézni a sok szépséget, amit láttunk és fantasztikus élményeket juttat eszembe.

R mint Rockenbauer Pál. Egy ember, aki legendává vált. Többek között azért, mert egy legendás filmsorozatot alkotott az Országos Kéktúráról, de azért is, mert szerintem valamilyen szinten ma is minden kéktúrázóban megtalálható a szellemisége, az alázata, a szinte kielégíthetetlen kíváncsisága nemcsak a természet, hanem a magyar vidék és annak szépsége, sokszínűsége iránt is. Gondolom, az sem a véletlen műve, hogy a sorozat főcímzene szövegének első szavai ezek: „Indulj el egy úton…”.

S mint segítőkészség. Nem emlékszem, hogy ne ezt kaptuk volna, amikor csak szükségünk volt rá. A helyiektől, a túrázóktól és a szállásadóktól egyaránt. Jó példa erre az az eset, amikor a Zemplénben Roxyt megharapta az egyik pecsételő pont mellett, a kerítésen kívülre kószáló kutya. Ezt nagy nehezen telefonon el tudtam mondani az ottani szállásadónknak, ő pedig azonnal elénk jött a saját autójával és elfuvarozott ahhoz az állatorvoshoz, akivel megbeszélte, hogy soron kívül fogad bennünket. Ezen felül, amikor odaértünk, megkérdezte, hogy adjon-e kölcsön pénzt, arra az esetre, ha nincs nálam annyi, amennyi az orvosi ellátás ára lesz. Mindez az első túranapon történt, amikor még csak alig pár szót váltottunk az előző esti megérkezésünk óta. A Napsugár Vendégházat mindenkinek meleg szívvel ajánlom, aki esetleg Rudabányácskán szállna meg, bármilyen céllal keresi is fel a környéket. Persze a legjobb, ha túrabázisként veszi számításba a helyet ;-).

T mint tervek. Természetesen tervek nélkül nem szabad nekivágni egyetlen szakasznak sem. Mi a túrázás kicsit komfortosabb változatát választottuk valamennyi szakasz teljesítése során. Mindig olyan szállást foglaltunk, ahol rendelkezésre állt fürdési lehetőség és puha ágy, illetve ahonnan a lehető legegyszerűbben eljutottunk az általában három-négy napos túrák minden napján a kiindulópontra és visszajutottunk a célból a szállásra. Sokszor maga a tervezés is napokat vett igénybe, de azt sem bántam, mert legalább már gondolatban a kéken voltam.

U mint útitársak. Az OKT valamennyi kilométerén társakkal együtt gyűjtöttem az élményeket. Teljes létszámmal (12 fő + Roxy kutyus :-)) csak egyszer, 2016 júniusában, a Zemplénben képviseltette magát a csapat. Sajnos a családi, munkahelyi és egyéb elfoglaltságok többször nem tették lehetővé a nagycsoportos túrázást, így is előfordult, hogy egy-egy időpontot hetekig, vagy akár hónapokig egyeztettünk, mire a többségnek megfelelővé vált. Az eltelt öt év során bánatomra lemorzsolódtak páran, de ezt ellensúlyozandó, néhányan később csatlakoztak is a csapathoz és a mai napig részesei a kalandoknak. Azt hiszem illendő, hogy legalább a keresztneveket felsoroljam. A csatlakozás sorrendjében: Balázs, Peti, Ádám, Sanyi, Laci, Misi (aki egyébként Péter), Ákos, Marci, Baba (aki egyébként Laci), Tibi és János. Végül, de nem utolsó sorban Roxy a Világjáró Kutyus, aki mindannyiunknál legalább kétszer nagyobb távot teljesített az összes túranapon :-). Köszönöm srácok, jó volt veletek, jó veletek!

V mint várak. A várak és kilátópontok számomra mindig különleges élményt jelentettek a túrák közben. Egyrészt azért, mert fantasztikus panoráma nyílik róluk/belőlük, ha az ember elhagyva a kék jelzést hajlandó egy kis kitérőre, másrészt mert kellő képzelőerővel megáldva jó kis játék gondolatban „felépíteni” a romos falakat, bástyákat. Talán ezért is a kedvencem Regéc vára. Órákig tudtam volna bámészkodva sétálgatni a falai között.

Z mint zarándokút. Azt hiszem, senki nem vetheti a szememre, ha túlzás nélkül azt állítom, hogy az Országos Kéktúra a magyar El Camino. Hosszát tekintve mindenképpen, de szépségét és változatosságát megtapasztalva is egyértelműen hasonlítható híres társához. Számomra belső utazások színhelye is, sok-sok kicsi zarándokút, melyeken nem egy bizonyos cél elérése a fontos, hanem az, hogy „rajta” legyek.

Több, mint fél év telt el azóta, hogy Sirokra beérve – Ákossal, Marcival és természetesen Roxyval - az utolsó lépéseket tettem meg az OKT-n. Megkaptuk az okleveleket és a jelvényeket, és büszkeség fog el, ha rájuk nézek. Még úgy is, hogy a kis szőrös nem kaphatott külön oklevelet, mert kutyáknak nem jár, hiába pecsételtem szorgalmasan az ő füzetébe is. Az igazi hatását azonban csak most kezdi kifejteni a hosszú vándorlás, gondolatok és érzések formájában. Idáig tartott, mire leülepedett bennem a sok élmény, és talán mindenki számára érthetően meg tudtam fogalmazni, hogy számomra mit is jelentett a kéken járni, a kéken lenni. Egy biztos, csak akkor kap valamit az ember tőle, ha veszi a fáradságot, és elindul. Az elinduláshoz szerettem volna némi segítséget nyújtani és ösztönzést adni, ezért örülnék, ha a soraim legalább néhány olvasóban felkeltenék ezt a vágyat. De figyelmeztetek mindenkit, ez egy szenvedély, kizárt, hogy bárki önszántából abba tudná hagyni. Mi sem tudtuk, februárban megkezdtük az újabb vándorlást a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán :-).