A háromnapos túránk első napjának leírásakor említettem, hogy a csapat csak két szálláson fért el, és mi a Körtefa Vendégházat bitoroltuk két éjszakára. Az utolsó szakasz befutója megint Alsópetény volt, a kiindulópontra, Becskére kisbusszal jutottunk el. Indulás előtt azonban Roxynak feltétlenül meg kellett néznie a Zsálya Vendégházat, Sanyiék szálláshelyét is. Itt éppen a kertet fedezi fel: 

Mindenkit megnyugtatok, a kis szőrös elégedett volt ezzel a házzal is :-).

Miután megérkeztünk Becskére, az egykori fagyizó parkolójába, megejtettük az aznapi első pecsételést, majd összeszedtük magunkat, hogy az utolsó szakaszt teljesítsük. A települést elhagyva rákanyarodtunk egy enyhén emelkedő földútra, melynek egyes szakaszain szinte arborétumban éreztem magam.

Egyesek néha le-lemaradoztak különböző indokok miatt, főleg egy kis lélekmelegítő fogyasztása okán.

Ahogy egyre feljebb haladtunk, a táj kezdett megváltozni, ismét ízelítőt kaptunk a késő őszi erdő szépségeiből. Szőrfönök kisasszony rendületlenül haladt a csapat élén, mutatva az irányt.

Kicsit később egy párbeszéd néhány szavára lettem figyelmes:

"Ákos, hidd el, tudom, miről beszélsz, nem kell győzködnöd!"

"Na jó, inkább visszamegyek a többiekhez!"

Túljutva a majd’ 350 méteres csúcson, felkötöttük síléceinket, hogy gyorsabban tudjunk haladni Kétbodony, és egyben a következő pecsételő hely felé. Erre a gyorsaságra azért nem számítottunk…

Egyes élőlényeknek könnyebben ment a mozgás a csúszós terepen:

Az újabb pályaszakasz végén már láttuk a település házait:

Túracipőink új kiegészítőkkel gazdagodtak, az már csak otthon derült ki, hogy majdnem életre szóló kapcsolatot alakítottak ki a természettel.

Kétbodonyból aszfalton haladtunk tovább a következő állomásig, Romhányig. Nem mondom, hogy ez a két km felüdülés volt a műlesiklás után, de most egy kicsit jobban esett a kemény talaj taposása, mint általában. Romhány központjában, az egykori vasútállomás épülete tökéletes hátteret biztosított a közös kép elkészítéséhez.

Pecsételés után - szomjunkat oltandó - továbbindultunk, de az erre alkalmas műintézmény csak nem jött szembe velünk. Egyesek már gyomorkorgásra is panaszkodtak, ezért igyekeztünk vissza a természetbe, tűzrakásra alkalmas helyet találni. Szokásunkkal ellentétben a túraútvonal mellett található „nagy fát” most nem néztük meg, kicsit nagy lett volna a kitérő, és mi több okból is sietősre fogtuk. A Rákóczi Törökmogyorófának még várnia kell a bemutatkozásra… Hamarosan mégis megálltunk egy időre, ugyanis tökéletes helyet találtunk az élelmiszerkészleteink utolsó darabjainak elfogyasztására. Fedett terasz, szabadtéren elhelyezett asztalok és padok, valamint épített tűzrakóhely állt rendelkezésünkre. Igyekeztünk minden adottságot kihasználni:

Tele hassal indultunk tovább, így kicsit nehezebben vettük fel a ritmust. Néhány km után aztán mindenki magára talált, de szétszakadozott a társaság. Roxy igyekezett mindenkiben tartani a lelket és felzárkóztatni a lemaradókat:

Hol előreszaladt, hol kicsit lemaradt, bevárva a hátsó alakzatot. Mindenkin rajta tartotta a szemét:

"Tibi, Te az előbb mentél el mellettem, hogy kerültél megint hátra?"

Közeledve végállomásunkhoz, felfedeztünk egy valaha biztosan nagyobb forgalmat bonyolító, apró turistaházat, mely ma már csak a megpihenni vágyó természetjáróknak nyújt lehetőséget készletük szűkítésére.

Itt most nem álltunk meg, inkább tovább csökkentettük a hátralévő szakasz hosszát. Felérve egy gerincre, remek kilátás nyílt Alsópetényre:

Az utolsó jelzések egyike nagyon érdekes alakúra formálódott az évek során, mikor elhaladtunk mellette, egy pillanatra úgy tűnt, mintha egy görög katona őrizné sisakjában a településre vezető utat.

Nagyjából 21 km gyaloglás után beértünk Alsópetény központjába, ahol várt bennünket a kisbusz. Némi sáreltávolítás után már négy keréken indultunk haza Győrbe. 

Lehet, hogy nem a legjobb időpontot választottuk a Cserhát első 60 km-es szakaszának teljesítésére, de - főleg - a második nap élményei feledtették a helyenként nyakig, néhol pedig csak bokáig érő sárban erőltetett továbbhaladás nehézségeit. Mindenesetre a folytatást valamelyik nyári hónapra tervezzük, hogy amit látni kell, azt lássuk is. Nógrád megye, visszatérünk!