Az előző esti nagy tivornyázás után lementünk Roxyval a szokásos egészségügyi sétára, ami persze nekem sem ártott, mivel legalább két ember adagját ettem meg vacsorára. Amint átértünk az út másik oldalára, egy kerítéssel körülvett udvarban rengeteg furcsa alak sziluettje bontakozott ki előttünk a sötétben. Kicsit közelebb érve négylábú társam elkezdett morogni és láttam rajta, hogy nem egészen tudja, hogyan is viszonyuljon a kerítés túloldalán "lapuló" ismeretlen élőlényhez. Még két lépést közeledve fedeztem fel, hogy egy kerámiából készült kutyával próbált párbeszédet kezdeményezni, de a másik fél hallgatása nem az előrelépést támogatta a kommunikációban. Továbbálltunk, hogy a séta valódi célját elérjük, majd még pár perc szaglászás és egyéb teendők elvégzése után visszatértünk a szállásra, hogy egy kicsit kevésbé feszülő gyomorral nyugovóra térjünk. Reggel aztán úgy alakult, hogy az aznapi táv megkezdéséhez vissza kellett kerekeznünk a városközpontba, ebből következően pedig utunk a rejtélyes hely rejtélyes lakói mellett haladt el. Világosban, nyitvatartási időben mindenre fény derült, az ajándék bolt udvarán rengeteg műállat és egyéb bájos figura sorakozott arra várva, hogy vásárlás útján családhoz kerüljön :-). Mi a törpék között próbáltunk több-kevesebb sikerrel elvegyülni:

Bármennyire is jól éreztük magunkat a díszes társaságban, már tényleg el kellett indulnunk, mert egy teljes napi táv várt ránk, sok-sok látnivalóval. A főtéren még megálltunk egy közös kép erejéig. A "fekete sereg" és Szőrfőnök:

Körmendről kiérve nagyon erős iramot diktáltunk, amihez szerencsére minden körülmény adott volt. Nem ehhez szoktunk, ezért magunk is meglepődtünk, hogy milyen hamar elértük az első tervezett megállót, ahol megérdemelten kortyoltuk kedvenc italunkat. Rábahídvégen, a Vén Gesztenye Csárda udvarán:

Hancúr kisasszony természetesen megint elsomfordált felfedezni a környéket, és mivel a csárda udvara hatalmas, időbe telt megtalálnom. Éppen jókor, mert már rábukkant egy kecskékkel teli karámra...

Következő megállónk akár a nagyon szimpatikus elnevezésű település is lehetett volna, de az ízletes nedű bevitele helyett külsőleg kaptunk pár cseppet egy hasonlóan folyékony halmazállapotú anyagból, ezért továbbtekertünk annak reményében, hogy lehagyjuk az esőfelhőket.

Tervünk egyértelműen bevált, mire Sárvárra értünk kisütött a nap. A nagy meleg és a kihagyott megálló miatt kétségkívül megérdemeltük a következő frissítő(ke)t. Roxy pedig pihent egy kicsit a Pálma Presszó utcai teraszának ülőalkalmatosságán és rajtam.

A kicsit hosszabbra nyúlt megálló után lazán besétáltunk a várba. Persze a bringákat már előtte biztonságba helyeztük. Azt hiszem, nem kell megemlítenem, hogy ki van elöl...

Panoráma a vár belső udvaráról, ahol éppen interjú készül:

Bennünket pedig éppen a nagyon kedves riporternő fényképezett le. Majdnem velünk is készült riport...

Már jócskán dél után jártunk, és a kiadós reggeli ellenére is megéheztünk, ezért ebben a kellemes parkban elfogyasztottuk a hazai maradékát. Mottónk: egészséges, tápláló étkek fogyasztása a teljesítmény érdekében. Az egy szem alma véletlenül maradt meg...

Új erőre kapva ismét belehúztunk, hogy következő megállónkban is kicsit több időt tudjunk eltölteni. A híres sitkei domb oldalában készült a közös kép:

Roxy a nagy meleg ellenére is élvezte a kirándulást, aminek jelét is adta:

Úgy látszik, ez tényleg egy jelentős hely, még az Országos Kéktúra jelzését is megtaláltuk egy fa törzsén. A pillanat is jelentős, bringás útvonalunk és leendő kéktúrás útvonalunk kereszteződése. Néhány pillanatra pátosz is lett úrrá rajtam...

Emelkedett hangulatom hamar elmúlt, főleg amikor egy rövid pihenőt követően elhagytuk Mersevátot és kiderült, hogy az utolsó öt km-t egy eléggé gyalázatos és veszélyes földúton kell megtennünk. Nagyon mély volt a talaj, tényleg figyelni kellett, merre fordítjuk a kormányt. Négy lábon persze ez is könnyebben ment...          

Aztán véget értek aznapi utolsó megpróbáltatásaink, beértünk Marcalgergelyibe. Az előzetes információk alapján szállásunk kulcsát egy horgásztónál kellett átvennünk. Hamarosan meg is találtuk a Jóo Tó nevű komplexumot.

Ennek örömére megkóstoltuk a hivatalosan ágyaspálinkaként meghatározott, természetes és hagyományos étvágygerjesztőt, mert nagy szükségünk volt rá. Lehet, hogy többször is, de megérte: hatalmas étvággyal fogyasztottuk el - főleg halételekből álló - vacsoránkat :-).

Vacsora után Roxy még feltérképezte a másik tavat is, majd a sötétedéskor megjelenő többmilliónyi szúnyog elől menekülve átgurultunk szálláshelyünkre.

Lepakolás és fürdés közben eleredt az eső, ami pillanatnyi feszültséget okozott a következő napra gondolva, de hamar túltettük magunkat a dolgon. Egy-egy doboz sörrel kezünkben kiültünk a fedett teraszra és felidéztük Ferenc József egykori szavait: "Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!"