Kutyás túráink tulajdonképpen egy nagyon szomorú eseményre alapozódnak. Előző kutyusunk, Boni 2013 januárjában hirtelen nagyon beteg lett, aztán az állapota olyan súlyossá vált, hogy fájó szívvel, de az elaltatás mellett kellett döntenünk. Abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy nem akarok még egy ilyet átélni, viszont az állatorvos adott egy tanácsot: a következő napon ne, de aztán hamarosan látogassak ki az állatmenhelyre és fogadjak örökbe egy másik négylábút. Magamban egyértelműen elutasítottam a gondolatot, de az a néhány mondat csak nem hagyott nyugodni, ott motoszkált valahol a fejemben. Pár nap múlva a Győri Állatmenhely honlapján megkerestem az örökbe fogadható kutyusokat, és azt hiszem, már akkor meghoztam a döntést... Másnap elmeséltem kollégáimnak, hogy a képek alapján találtam egy izgő-mozgó, életvidám kis szőröst, aki minden tekintetben megfelelne nekem. Munkatársaim azonnal mondták, hogy menjünk ki együtt a menhelyre és nézzük meg a "jelöltet". Úgy emlékszem, ez másnap délután meg is történt. Beléptünk a kapun, megtettünk pár métert a külső kennelekig, és én megtorpantam, amint az első lakót megpillantottam. Nagyon nehéz másodperceket éltem át, de a többiek átsegítettek ezeken a pillanatokon, így láthattam meg az azóta is felejthetetlen jelenetet: kb. a nyolcadik vagy kilencedik kennelhez érve egy aránylag kis termetű vadóc a másik két lakótársát félrelökve úgy ugrott fel a rácsos ajtóra, hogy a hátsó lábai is legalább egy méterre voltak a földtől, a nyelve pedig lehetetlent nem ismerve próbálta elérni a kezem. Azt hiszem, mindenki kitalálta, hogy ő Roxy volt.

Így kezdődött a közös életünk. Pár hét múlva döbbentem csak rá, hogy nagyon naiv voltam, amikor azt gondoltam, hogy én választottam őt. Igazából a kis szőrös makimajom meglátott, és pillanatok alatt eldöntötte, hogy megszerez magának. Ellenállhatatlan kis haramia, ezért elhatároztam, hogy annyi időt töltök vele, amennyit csak tudok, ezért a bringás- és gyalogtúrázós társak beleegyezésével Roxy 2013 tavasza óta kivétel nélkül minden túrára elkísér bennünket. A döntésemet (egyiket sem...) azóta sem bántam meg, négylábú társam minden pillanatban mosolyt csal az arcomra, pedig sokszor feszegeti a határait :-)

Roxy a "próbaidő" alatt:

Roxy a sokadik túráján, mint hivatásos túravezető: