A remek szállás nagyon jó alkalmat adott arra, hogy kipihenjük magunkat és erőt merítsünk túránk utolsó napjára. Inkább lelki erőre volt szükségünk, ugyanis az előző este kezdődő eső nem csillapodott reggelre sem. A lehetőségekhez mérten vízhatlanná alakítva magunkat és felszerelésünket, visszagurultunk a tavakhoz, hogy elfogyasszuk reggelinket. Roxyt természetesen csak a kép elkészítésének idejére tettem ki az időjárás viszontagságainak, ő egyébként a siker érdekében mindig hajlandó áldozatot hozni. Persze megfelelő ellentételezés fejében, ami az esetek nagy többségében valamilyen ételjuttatás formájában valósul meg…
A reggeli elkészültéig azért egészségünk megóvására is gondot fordítottunk, védőitalt vettünk magunkhoz. A kép arányai kicsit csalókák lehetnek, mindenkit megnyugtatok, nem egy korsó pálinkát ittunk fejenként :-).
A pálinka kedélyemelő hatásának köszönhetően kicsit türelmesebben és vidámabban vártuk a reggelit, Roxy pedig órákig elücsörög az ölemben némi kényeztetés mellett.
Aztán ahogy az illatos, gőzölgő melegszendvicsek megérkeztek, mindannyian kicsit izgatottabbá váltunk. Négylábú társam különösen felélénkült.
A felkészülés elérte a maximális szintet, így bringára (és utánfutóba) pattantunk, hogy akadályt nem ismerve utat vágjunk a nem gyérülő esőcseppek között. A szürkeségben kerülgettük a tócsákat, majd Magyargencsre beérve a kastély udvarán rengeteg „megacélosodott” háborús szörnyeteget pillantottunk meg. Megítélésünk szerint a legtöbb kiállítási tárgy életkora elérte, sőt meg is haladta az 50 évet, össztömegük pedig a többszáz tonnát. Rövid pihenőt tartottunk, hogy közelebbről is megszemlélhessük a múlt letűnt emlékeit, melyek nem feltétlenül jó érzéseket keltettek bennünk. A fiúk éppen egy MÍG 21-es típusú vadászgép mellett állnak:
Elhagyva a „vastemetőt”, még mindig esőben haladtunk egy kereszteződésig, ahol el kellett döntenünk, hogy Tétet melyik irányból közelítjük meg. A kevésbé forgalmas utat választottuk, így elindultunk Szany felé. Mivel addig folyadék áldásában csak kívülről részesültünk, némi sörbevitel mellett döntöttünk. Szany főutcáján bevettük magunkat egy kisvendéglőbe, illetve annak teraszára. Nem tudom, hogy ajándékba kaptuk-e az útirány választása miatt, de elállt az eső és kezdett felszakadozni a felhőzet. Ennek örömére ittunk is pár korty sört…
Majd Roxy ismerkedett a pultoslánnyal, mivel egyedül ő volt szimpatikus neki, a vendégek nem. Ezt egyértelműen értésünkre is adta…
Szanyból kiérve pár km-t töltésen haladtunk, ami a mély kavicsos talajt és az előző pihenőt figyelembe véve nem volt kellemes érzés. Nagy nehezen túljutottunk rajta és ráfordultunk a Mórichida felé vezető útra, hogy ismét keresztezzük a Rábát. Miután ez megtörtént, egy bekötőúton szép épületet fedeztünk fel, ezért ismét rövid pihenőt tartottunk. Megpróbáltunk egy közös fotót készíteni a XIII. század derekán, román stílusban épült templommal. Többé-kevésbé sikerült…
Ezután búcsút vettünk aktuális túránk névadó folyójától. Úgy gondolom, a már több éve alkalmazott módszer most is bevált, a Rába nagyon szép vidékeken vezetett keresztül bennünket és sok-sok élményt szereztünk.
Mórichidát elhagyva már napsütésben tekertünk, így Tétre beérve csak valamilyen ebédről kellett gondoskodnunk. Ez is jól sikerült, a Pedró Bisztróban mindenki talált magának fogára valót, a sör mellett természetesen. Szőröske is kapott a finom falatokból, de a fénykép kedvéért nem akartam felemelni az asztalra.
Koroncó megközelítése kicsit nehezebben ment, mint ahogy azt előtte gondoltam, de a látvány adott némi lelki kárpótlást a „kínokért”. Az aszfaltcsíkot mindkét oldalon gyönyörű és változatos növényzet szegélyezi, kicsit meseerdős a környék. Egy utolsó sört terveztünk barátunk vendéglőjében, de sajnos túl korán értünk oda, nem volt nyitva. Várakozni nem akartunk és nem is mertünk, mert elég sötét fellegek gyülekeztek az égen, a szél is feltámadt. Gondoltuk, legyünk biztonságban, azt a pár km-t gyorsan letudjuk, és jöhet a megérdemelt ünneplés. Közben Roxy úgy döntött, hogy végleg elege van az utánfutó „börtönből”. Kitartó munkájának köszönhetően a cipzár mellett akkora lyuk keletkezett, hogy át tudott rajta bújni. Már deréktól felfelé az utánfutón kívül szemlélte az eseményeket, így a pórázzal rögzítenem kellett a csőváz hátsó részéhez. Mindenesetre így sem voltam egészen nyugodt, ezért nem bántam, hogy elértünk Győr határába, és megúsztuk az újabb zuhét is. Beérve a városba a Fehér Holló söröző teraszán helyet foglaltunk, én pedig ismét megkaptam szokásos hasmelegítőmet.
Néhány perc elteltével lepihent a kisasszony, mert úgy gondolta, hogy ő már mindent megtett a túra sikerének érdekében, a sört pedig nem szereti :-).
A célba érkezést követően mindannyiunk egyöntetű véleménye volt, hogy ez a túra valamennyi nehézség és hátráltató tényező ellenére nagyon jól sikerült, minden percét élveztük, ami a jövőre, illetve a jövőbeni túrákra gondolva kellő motivációt jelent.
