A reggeli a Julianna Panzióban valóban finom volt. Mielőtt és miután elfogyasztottuk, megtörtént a túra alatti első reggeli összepakolás, csomag lecipelés és felrögzítés a bringákra. Szerencsénk volt, nem volt túl meleg és még több tiszta ruha volt a pakkban, mint a szennyes. Több nap után elég nehéz ezt a bringás táskában kilogisztikázni, elhiheti mindenki... Szállásadónk, miután megtudta, hogy Szlovénia felé vesszük az irányt, kedvesen elmosolyodott és minden különösebb negatív felhang nélkül közölte, hogy nagyon hamar emelkedők következnek. Természetesen igaza volt... Még életemben nem láttam 10 %-osnál nagyobb emelkedőt jelző táblát, itt szerény 13 %-ot mutatott a figyelmeztetés. Azonnal kikeltem magamból, hogy ez szabálytalan, a 10 % a maximum! Nem az...
Nem kínos tolni. Mármint a biciklit, főleg utánfutóval összekötve. Meg is tettem, mivel a korábbi túrákon tapasztaltam, hogy legalább olyan gyorsan tudok így haladni emelkedőn, mintha nyeregben maradnék. A combjaim is kevésbé görcsölnek be. Roxy ki a "hintóból", felsőtest majd' 90 fokban előrehajol, és nyomás! Kemény 5-6 km/h körüli sebességgel száguldottam felfelé. Mentségemre szolgáljon, hogy a pedált taposva sem sokkal előztek meg a többiek.
Természetesen az album kedvéért mindannyian mosolygunk, Roxy még puszikat is osztogat, de a lényeg, hogy beléptünk túránk harmadik országába. Az átéltek után kicsit vicces az 50 km/h maximum sebességet jelző tábla...
A túra előtt készülődve böngésztem a világhálón és olyan információt találtam, hogy a magyar-szlovén-osztrák hármashatár Magyarországról a végéig még kerékpárral sem megközelíthető, csak gyalogosan. Amint azt a későbbiekben tapasztaltuk, Szlovéniából sem. A határ átlépése után Türke érintésével igyekeztünk megközelíteni az említett pontot, illetve az azt jelölő követ, de először csak kavicsosra váltott az aszfaltos út, aztán pár száz méter után bokáig érő sárba süllyedtek a kerekek. Tanakodtunk, hogy kihagyjuk a látnivalót, vagy gyalogosan közelítsük meg. Az utóbbi mellett döntöttünk, így egy vadászles tövében összezártuk a bringákat és az értékeinket tartalmazó minimális méretű csomagokkal indultunk neki a közel két km-es gyalogtúrának. Mondhatom, hogy mindannyian élveztük a más jellegű mozgást. Roxy különösen virgonc volt, lételeme az erdő, a szagok, a zajok és a szabadság :-)
Ügyes navigációval hamarosan eljutottunk a három országból induló ösvények találkozásáig, ahol tapasztaltuk, hogy Ausztria felől sem jutottunk volna fel a "csúcsra" bringával. Néhány perc múlva megpillantottuk célunkat, ami, illetve a feljutás odáig engem egy kicsit Írottkőre emlékeztetett.
A magyar oldal és egy számunkra szomorú dátum...
A magunkkal vitt két dobozos sör elfogyasztása és fotózás után visszatértünk a bringákhoz, annak reményében, hogy megvannak járműveink. Valahogy kirángattuk a tüskés bozótba rejtett paripákat és elindultunk az aznapi további látnivalók felé. Mondanom sem kell, a táj nem váltott billiárdasztalt meghazudtoló síkba, jó néhány dombot (hegyet) le kellett küzdenünk még aznap. Mindjárt itt is volt következő állomásunk, Grad. Az egykor templomosok által alapított, illetve épített várat úgy tudtuk megközelíteni, hogy az utolsó több mint két km-en egy folyamatosan emelkedő szerpentint kellett leküzdenünk. Szőrös társammal már volt szerencsénk pár éve a várat megcsodálni, ezért a többieket előreküldtem, én pedig suttyomban megint leszálltam és toltam a szerelvényt. Most sem volt könnyű, de annak örültem, hogy az utánunk érkező bringások egyike sem ért fel előbb, mint mi Roxyval. A maradék két szendvics elfogyasztása és pár percnyi szunyókálás után megjelentek a többiek.
Ismét nyeregbe pattantunk, hogy aznapi látnivalóink egyik gyöngyszemét, Bad Radkersburgot (Kerékerősítővár) megláthassuk. A korábbi autós túrára visszaemlékezve úgy gondoltam, hogy innentől szinte tekerés nélkül fogjuk elérni következő célunkat, de nem vettem figyelembe, hogy mi annak idején Muraszombat felé vettük az irányt és onnan mentünk át az osztrák kisvárosba. Most nem így történt, megint dombra fel, dombról le, emellett szél barátunk sem állt mellénk (mögénk), ezért mire ismét Ausztriába értünk, testünk-lelkünk megszenvedett. Egy (két, három...) jó sörért és valami finom ételért.
Életkép: egy jó cigi és kapcsolat az otthoniakkal. Így vártuk az ínyencségeket a Brunnenstadl Gasthofban. A vendéglő jellemzői: fantasztikus kiszolgálás, finom sörök és borok, mennyei ételek. Nehéz volt elindulni, de az idő az egyik legkeményebb ellenfelünk a túrákon. Bad Radkersburg tüneményes kisváros, ódon épületekkel és megannyi látnivalóval. Mi stílusosan a leghíresebb helyi kerékpárral fényképezkedtünk:
Azt hiszem, ennyi személyes élmény megosztása után illik bemutatnom a bringás csapatot, azaz a Roxy Bicycle Team-et. Balról jobbra hivatalosan: Zoltán, Péter, József, Roxy a Világjáró Kutyus és nem utolsó sorban Zoltán. Balról jobbra nem hivatalosan: Stipi, Misi, Szoszó, Picu (Cuki, Maxigáz, Tigrincs, Makifej, Szőröske, Julcsa, Joanna...) és nem utolsó sorban Szivar.
Még pár km-t hullámvasutaztunk, aztán az aznapi szállásunkhoz közel (vagy mégsem?) megpillantottunk egy bolt-büfé kombinációt, ami egy ilyen túrán nagyon hasznosnak bizonyul. Főleg azért, mert egy jó hideg csapolt sört - kinyújtóztatva lábainkat - meg tudunk inni, majd az esti adagot a boltban be tudjuk szerezni. Persze a szállítás túlnyomó része megint rám maradt... A szállás előtt két-három faluval eltévedtünk. Na nem nagyon, csak plusz pár km-t kellett tekerni, de egy rossz szót sem szólhatunk navigátorunkra, mivel rajta kívül senki sem fordított energiát e tevékenységre. Végre megérkeztünk a Mala Nedelja település nevét jelző táblához, de nekünk pont az ellenkező irányba kellett fordulni a technikai segítség szerint. Megint dombra fel... aztán egy kanyar balra, egy kanyar jobbra, vajon melyik gazdasági épületben fogunk éjszakázni? Gondoltuk, nézzük meg a fóliasátor mögött, mintha egy a foglaláson szereplő képhez hasonlító ház lenne a takarásában... És valóban: a házon egy apró felirat: Apartments Turisticna Kmetija. Ez az! Kopogtatás után egy mosolygós, visszafogott úriember vezetett körbe bennünket a tökéletesen felszerelt apartmanban. Lepakolás, majd néhány nyugodt lélegzetvétel után körbetekintés: jobbra hegyekkel záruló gyönyörű táj, megint jobbra fóliasátor (tele uborkával), egy kis naplemente, megint jobbra a gazdaság udvara malacokkal, utoljára jobbra dombokkal záruló gyönyörű táj. A félelmeink ellenére a booking.com-on foglalt szállás megint rendben volt és ott volt a helyén. Csak meg kellett találnunk...
A napi táv hivatalosan (óra szerint) 68 km, de ellenvetés és tartózkodás nélkül megszavaztuk, hogy a rengeteg emelkedő miatt aznap gyakorlatilag legalább 100 km-t megtettünk.
