Túrák két lábon, négy lábon és két keréken

Roxy a Világjáró Kutyus kalandozásai

Aki látja a fától az erdőt, de észreveszi az erdőben a fát

Magyarország legnagyobb fáinak nyomában - 2. rész

2017. március 18. - Szórády József

Ígéretemhez híven közzéteszem Marci (Takács Márton) gyalogtúrázó csapattagunk nagy fákról szóló képes beszámolójának második részét is. Úgy érzem, most is lehet majd csemegézni... 

Emlékeztetőül először a tanulmány bevezetőjét adom közre annak érdekében, hogy aki esetleg az első részt nem olvasta, tudja, hogy kiről és miről is van szó. Majd a bejegyzés megismerése után rögtön meg is keresse az előző részt...

"Takács Márton vagyok (a blogban már többször szereplő „Marci”). Amellett, hogy szőrmókkal és a kisebb-nagyobb csapattal járom a kéket, „civilben” doktori kutatásomat végzem. Ennek témája az idős, nagy törzskerületű fák kutatása kis hazánkban.

Engedve a felkérésnek, most bemutatnék néhány személyes kedvencet. Ezek nem a közismert, könnyebben megközelíthető, többször is bemutatott fák (pl. a Turista Magazin egyik számában összeszedett néhány óriás, vagy az Év Fája verseny tagjai), hanem olyanok, amelyekhez valóban „túrázni” kell (ha már a blog is alapvetően ember-kutya-természet barátságát hivatott bemutatni). Igaz, hogy néha ezt én is részben autóval teszem meg, de a következő fák egyike alá sem lehet kocsival odaállni. Az Országos Kéktúra útvonala több bejegyzésre való fát tartalmaz, ezekről az elkövetkező írásokban nem ejtünk szót (majd ha már teljesítőnek vallhatjuk magunkat és magunk mögött hagytuk a közel 1200 kilométert). Nehéz rangsort felállítani, hogy melyik fák állnak dobogós helyen szépségüket, korukat, elhelyezkedésüket, vagy éppen fajukat tekintve. Meg kell jegyezni, hogy a nagy törzskerületet és az idős kort helyén kell kezelni. Vannak fajok, amelyek ritkán érnek el nagy méretet és kort (lásd bükkök, vadkörték, fenyők). Ezek éppen olyan értékesek, mint azon fajok képviselői, amelyek „simán” megérik az óriás méretet és a több száz évet (ilyenek például a platánok, tölgyek, hársak).

A megkülönböztetés elkerülése végett ABC-sorrendben mutatom be a fákat (azokat a helységeket figyelembe véve, amelyek közigazgatási területén elhelyezkednek)."

Most pedig következzen az érdemi bemutatás újabb óriásokkal:

"A Paks melletti óriás fákra könnyen ráfoghatnánk, hogy a sugárfertőzés miatt nőttek nagyra (mint Hulk, abban a híres filmben). A környék legnagyobb fája éppen az erőmű szomszédságában lévő szántók között áll. A fa egy rövid ideig Magyarország legnagyobb fájának mondhatta magát, rá néhány hónapra „találták” a már fent bemutatott bajai nyárfát. Autóval idejutni lehetetlen, egy 2 órás gyaloglással értünk célt feleségemmel (akkori menyasszonyommal). Számára a kaland nem a pozitív értelmében jelent meg, sokkal inkább negatív élmény volt: 2015 telén sajnos nem volt akkora fagy, hogy 2016 tavaszára a kullancsok gyérüljenek. Az említett fűzfa egy kórós területen bújt meg, tele kullanccsal. Mondani sem kell, egy idő után már egyedül verekedtem át magam a száraz növényi maradványokon. Megérte, de többször nem csinálnám meg, ugyanis a befejezés nálam is 5 kullancs volt nadrágszáranként… Hiába vagyok beoltva (részben) a kullancsok ellen, mindig szörnyű látvány egy-egy példány a ruhán, rosszabb esetben bőr alatt. Hihetetlen, hogy ez a kis állat akár halált is tud okozni egy akkora élőlénynél, mint én, aki kb. százezerszer nagyobb vagyok, mint ő… Na mindegy, a kerületünk 1120 centiméter.

12_paks_fuz.JPG

A Karancs-Medves közkedvelt kirándulóhely. Egyik kedves barátom, Zoli Salgótarjánban lakik. Innen nagyon könnyű volt elérni Somoskőt, Salgóbányát, Somlyóbányát és a többi környező területet, tele idős bükkfákkal. Ezek közül álljon itt most két formás példány. Hogy itt se maradjunk sztori nélkül, el kell mesélnem, hogy sikerült örömet szereznem barátomnak és családjának. Azon kívül, hogy láthatta ezeket a csodás fákat, tudtomon kívül egy olyan területre sikerült elvinnem, ahol rengeteg gomba nőtt, és ezt a területet nem látogatta senki. Mivel nem volt nálunk első nap elég alkalmatosság a gombák szállítására, másnap vödrökkel megrakodva tértünk vissza. Mondanom sem kell, nagyon örültem, hogy ilyen sikeresen zárta mindenki ezt a hétvégét.

13_1_salgotarjan_bukk.JPG

13_2_salgotarjan_bukk.JPG

Nem szokásom sokat vesződni olyan fákkal, amik „tucatnak” számítanak, és nem érik meg a beléjük fektetett energiát (pl. egy juhar, ami alulról karistolja a mérethatárt az adatbázisban, és egy nehezen megközelíthető helyen van, nem számít soknak). Ugyanígy vagyok az olyan fajokkal, amik – bár különlegesek – sem nem őshonosak, sem nem nagyok, sem nem idősek. A Varsád felett lévő, félig elhagyatott Szabatonpusztával mégis kivételt tettem. Milyen jól tettem. Itt található ugyanis hazánk legnagyobb bálványfája. Ez a faj sok helyen nagy gondot okoz, hiszen mindenhol megtelepszik, nagyon nehezen irtható és elnyomja a növényzetet. A nagy méreteket elérő fák azonban különlegesnek számítanak, hiszen akár 100 évesek is lehetnek. Ezek közül ilyen az elhagyatott tanya mellett álló fa, ami első ránézésre olyan, mint egy afrikai baobab. A fa kerülete 501 centiméter. A csend elképesztő volt a területen, több kilométer távolságban egy autót sem láttam errefelé.

14_szabatonpuszta_balvanyfa.JPG

Nem maradunk izgalmas történet nélkül Szabolcs megyében sem. Arra már nem is térek ki, hogy 20 centiméteres hóban közlekedtünk barátaimmal, a már említett Zolival és Imivel, de egyik alkalommal olyan helyen hagytuk az autót, ahol ép elméjű ember soha. Szabolcsbáka híres hársfája nagyon messze fekszik a civilizációtól. Ameddig autóval lehetett, eljutottunk, azonban itt majdnem visszafordultunk. Falu vége, romos házak, kóbor kutyák, kíváncsi tekintetek a törött ablakok mögül… Mindenki el tudja képzelni… Poénkodtak is társaim, hogy mire visszaérünk, már hiába lesz nálam a kocsi kulcsa, nem lesz kocsi, amibe használhatnám. Szerencsénkre a fát, és visszafelé az autómat is a helyén találtuk. Bár az autónk sértetlen volt, ugyanez nem volt elmondható a hársfáról. Az egyik kíváncsi tekintgető elmondása szerint valaki évekkel ezelőtt tűzet gyújtott a fa odvában, amiatt pedig az egész fa leégett. Évek óta nem jártam arra, de ismerősök szerint van sarjadó ága a fának, ergo élőnek tekinthető. A fa kerülete 710 centiméter, kora 3-400 évre tehető.

15_szabolcsbaka_hars.JPG

Ugyanehhez a hétvégéhez tartozik egy tunyogmatolcsi sztori. A község határában elterülő gátőr ház udvarán közel 8 méteres kerületű platánfa áll. Mindenképpen meg szerettük volna látogatni, azonban senki sem tartózkodott otthon. Az udvaron kedves kutyák voltak, azonban mégsem akartunk magánterületet háborgatni, inkább kitaláltuk, hogy írunk egy levelet. Ez amúgy sem volt könnyű a szakadó hóesésben, másrészről nem is tudtuk volna nagyon messze dobni a papírt, mivel nem volt mivel és a fedett terasz is messze volt. Nem volt más, egy csomagolópapírt vettünk elő, amiben előzőleg a szendvicsünk volt, ebbe gyúrtunk galacsint a papírból, hogy messze repüljön. Nem hogy nem repült messze, az egyik kutya megérezte a kajaszagot és elkezdte szétmarcangolni a galacsint (egyébként a levélben arra kértük a tulajdonost, hogy mérje meg nekünk a fát). Keresztet vetettünk a levélre és hazaindultunk. Hóolvadás után azonban kaptam egy emailt, amiben kedves üzenet volt: a tulajdonos sepregetés közben talált egy látszólag megrágott levelet, amit megszárítás után el is tudott olvasni, benne az email címemmel. És még a kért adatokat is elküldte… Mi ez, ha nem kalandos történet?

Ugrás vissza Győr megyébe, közelebbről is a Szigetközbe. Maga a Szigetköz megér egy külön bejegyzést, az itt található ártér megszámlálhatatlan kalandot és nagy fát rejt. Ezek közül néhányat emelnék csak ki: először is a hatalmas nedves rét közepén elhelyezkedő, gigászi nyárfát, melynek koronájában magasles található. Másodszor a szintén vadászatkor „használt” fűzfát, ami rücskös-csomoros törzsével elég érdekesen néz ki, harmadszor pedig egy olyan jegenyenyárfát, amelyet sehol máshol nem látni. Ezeket mutatom be alant.

16_1_szigetkoz_nyar.JPG

16_2_szigetkoz_fuz.JPG

16_3_szigetkoz_nyar.JPG

Szilvásvárad, Szalajka-völgy, kisvasút… Ki ne ismerné ezeket a szavakat? Aki szeret kirándulni, minimum egyszer eljutott már ide útjai során. Feleségemmel indultunk útnak mi is, nem volt betervezve semmilyen „fázás”. A vasút helyett mi gyalogszerrel tettük meg a kilométereket az erdei utakon, amikor egy kis tisztáson a patak mellett hatalmas fára lettem figyelmes: egy nagyon szép hársfa várta, hogy „felfedezzék”, hiszen ez a fa még nem szerepel a már említett adatbázisban. Elég nehéz volt a bejutás, hiszen a korlát nem véletlenül volt ott, egy rossz lépés, és könnyen a vízben végezhettük volna. Szerencsére sikerült megmérni és dokumentálni a fát. Kerülete 502 centiméter.

17_1_szilvasvarad_hars.JPG

17_2_szilvasvarad_hars.JPG

Pest megyében, de eléggé eldugottan található Táborfalva községe. Számomra eléggé ismeretlen település, soha nem hallottam felőle. Mégis, mindmáig az egyik legkedvesebb emlék a túráim során. Sokszor, mielőtt elindulok fákat „nézni”, kizárólag műholdfotók segítségével tudom beazonosítani, hogy itt most balra a sárga épületnél, amott pedig jobbra a parknál stb. A szóban forgó tölgynél csak annyit tudtam, hogy egy atlétika pálya mellett kell majd elmennem a földútra. Igen ám, de az a pálya egy laktanya elzárt részén található, a földút pedig maga a szigorúan (azaz szigorúan) elzárt lőtérre visz. Találhatott volna jobb helyet is ez a fa, mondtam magamnak… Erre az útra kivételesen vittem magammal a bringámat is, hogy az autóval esetlegesen járhatatlan földutakat hamarabb tegyem meg. Na, mindegy, mikor már majdnem feladtam és a biciklit el akartam tenni a csomagtartóba, az egyik kapuőr megkérdezte, hogy mit szeretnék ennyire. Mikor elmeséltem nekik, nagyon megörültek, hiszen nap, mint nap látják a fát, hiszen a lőtér szélén van. Még azt is elmondták, hogy melyik gödörnél kell figyelnem. Kellemes csalódás volt egy szigorúnak gondolt beosztású embertől egy ilyen kedves cselekedet. A földutat lezáró kaput kinyitották nekem, majd sok sikert kívántak. Természetesen felhívták a figyelmemet arra, hogy nem kell tartanom ágyúdörgéstől és puskaropogástól, hiszen ma nincs gyakorlat. A fa minden erőfeszítést megért, igazi eldugott óriás, akit hagynak nőni és gyarapodni. Kerülete 6,24 méter.

18_taborfalva_tolgy.JPG

Alapjában véve nem vagyok egy olyan ember, aki a protekciót és a kapcsolatokat kiaknázza, szeretem magam szervezni az életemet. Azonban történt egyszer, hogy munka miatt az egy hetes szabadságomról visszarendeltek Gödöllőre (csak mellékesen, az 270 kilométerre található otthonról), de „cserébe” elvihettem egy hétre a céges autót. Az az igazi kicsi, szaladgálós, „összekoszolható” autó, mindenki ismer ilyet. Hát én ezt ki is használtam, egész Zala megyét bejártam fák után kutatva. Az utolsó napomra hagytam a bonyolult (értsd nehezebben megtalálható) fákat. Jelen esetben egy órás túrával értem el Tátika várát, és az az alatt elhelyezkedő 510 centiméter kerületű bükköt. Ez a hely ismerős lehet e kéktúra szerelmeseinek, hiszen a dunántúli kéken található.

19_tatika_bukk.JPG

Várpalota felett található Tés. A két település között hatalmas terület áll parlagon. A műholdfotó alapján rengeteg ösvény szeli darabokra, természetesen előzetesen elképzelni sem tudtam, hogy ez a terület mit tartogat. Mikor odaértem, már tudtam, hogy megint mellé lőttem. Ismét egy lőtér, ismét egy kalandos út. A kocsival egyes sebességi fokozatban haladtunk Ákossal és Ancsival, természetesen rendre sziklának, köveknek ütődött az alváz. Nem egyszer elhaladtunk tank (!) szimbólumok mellett, azt gondoltam, talán nem az én kis autómnak való ez a terep. Túlélve az utat, maguk a hársfák nem voltak igazán maradandóak, de a kaland miatt mindenképpen helyet kívántak maguknak az összeállításban.

20_1_tes_hars.JPG

20_2_tes_hars.JPG

A tapasztalt túrázók közül biztosan sokan jártak már úgy, hogy a tervezett napi programot az időjárási viszonyok felülírták. Ancsival jártuk a borsodi vidéket, ekkor látogattunk el Tokajba is. A Tokaj feletti tv-tornyot biztos (kilátó) pontnak gondoltuk, míg nem elérkeztünk a tett helyszínére. Ahogy kanyarogtunk a szerpentinen felfelé, úgy lett egyre tejszerű a köd, fent a kilátóponton pedig körülbelül 10 méteres látótávolság fogadott bennünket. Mit volt mit tenni, elindultunk visszafelé, hogy a már említett kanyargós út mellett megnézzünk egy szelídgesztenye fát, amik egyébként személyes kedvenceim. Ahogy jöttünk lefelé, természetesen lemásztunk a ködből is, és alatta sütött a nap. Érdekes az időjárás néha… A fa elég nehezen volt megtalálható, mert kitaposott út nem vezetett hozzá, csupán egy rég nem használt magasles volt a közelben. Kerülete 546 centiméter.

21_tokaj_szelidgesztenye.JPG

A már említett zalai „céges kirándulás” egyik állomása Vindornyalak. Ez a település több okból került be a válogatásba. Nem azért, mert olyan nehezen megtalálható fa, hanem mert édesapám is velem tartott ezen a napsütéses napon. Ez ritkaságszámba megy. Meg talán a település nagyon furcsa neve is az egyik ok. A település határában hagyva a kocsit, tábla jelezte számunkra, hogy merre is induljunk a szántók és földutak forgatagában. Egy nagyon öreg, már-már csúnya, romos fát találtunk, de évről-évre mégis gyarapodik valamelyest. Nagyon jól lehetett fotózni, köszönhetően a napsütésnek, így igazán felüdülés volt apukámmal közös, fás képeket készíteni. A fa közel 1043 centiméteres kerületű, nagyon odvas, tele sarjakkal.

22_vindornyalak_nyar.JPG

Én személy szerint nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az írásra, talán fogok a későbbiekben még jelentkezni, ha A Nagy Kéket legyűrtük… :-)"

Én pedig szeretném megköszönni Marcinak, hogy színesítette a blogot! Azt hiszem, egyértelműen beleillik a bejegyzések sorába a természet által alkotott érdekes, néha meghökkentő képződmények bemutatása. A hozzájuk kapcsolódó történetekről és kalandokról nem is beszélve... A Nagy Kék "legyűrését" viszont már nem siettetem annyira, minden egyes kék sávval jelzett útvonalon megtett méter egyre értékesebbé válik számomra. Persze tudom, hogy a végtelenségig nem húzhatom a befejezését, ez nem is célom. Annál is inkább, mivel Marcival beszélgettünk már újabb nagy fás bejegyzés(ek)ről, mely(ek) főszereplői a Nagy Kék Nagy Fái lesznek.

Végezetül szeretnék a Sándoroknak boldog névnapot kívánni, különösképpen Kandó Sándor barátomnak, akit Sanyi néven többször említek a gyalogtúrás bejegyzésekben. Isten éltessen Sanyi!!!

img_20150607_131409.jpg

 

Aki látja a fától az erdőt, de észreveszi az erdőben a fát

Magyarország legnagyobb fáinak nyomában - 1. rész

Gyalogtúráink leírásainak nagy részében szerepel Marci, a lassan egy éve csatlakozott kéktúrázó csapattag, de amellett, hogy Roxy nagy kedvence (párom szerint szerelme :-)), túl sok személyes dolgot nem tudhatott meg róla az olvasó. Emlékeztetőül két kép a sok közül, melyek bizonyítják a kettőjük közötti szimpátiát.

Marci azonban amellett, hogy lelkes túrázó, nagyon érdekes és nem mindennapi hobbit űz, Magyarország legnagyobb fáit "gyűjti össze egy csokorba", méghozzá tudományos alapossággal. Azt gondolom, hogy ez az egyedülálló tevékenység mindenképpen érdemes a szélesebb körben való megismertetésre, ezért megkértem Marcit, hogy kifejezetten a blog számára készítsen egy összeállítást. Íme az eredmény, ami azt hiszem, magáért beszél. A terjedelemre és információbőségre tekintettel két bejegyzésben adom közre a "tanulmányt", következzen tehát az első rész:

"Takács Márton vagyok (a blogban már többször szereplő „Marci”). Amellett, hogy szőrmókkal és a kisebb-nagyobb csapattal járom a kéket, „civilben” doktori kutatásomat végzem. Ennek témája az idős, nagy törzskerületű fák kutatása kis hazánkban. 

Engedve a felkérésnek, most bemutatnék néhány személyes kedvencet. Ezek nem a közismert, könnyebben megközelíthető, többször is bemutatott fák (pl. a Turista Magazin egyik számában összeszedett néhány óriás, vagy az Év Fája verseny tagjai), hanem olyanok, amelyekhez valóban „túrázni” kell (ha már a blog is alapvetően ember-kutya-természet barátságát hivatott bemutatni). Igaz, hogy néha ezt én is részben autóval teszem meg, de a következő fák egyike alá sem lehet kocsival odaállni. Az Országos Kéktúra útvonala több bejegyzésre való fát tartalmaz, ezekről az elkövetkező írásokban nem ejtünk szót (majd ha már teljesítőnek vallhatjuk magunkat és magunk mögött hagytuk a közel 1200 kilométert). Nehéz rangsort felállítani, hogy melyik fák állnak dobogós helyen szépségüket, korukat, elhelyezkedésüket, vagy éppen fajukat tekintve.

Meg kell jegyezni, hogy a nagy törzskerületet és az idős kort helyén kell kezelni. Vannak fajok, amelyek ritkán érnek el nagy méretet és kort (lásd bükkök, vadkörték, fenyők). Ezek éppen olyan értékesek, mint azon fajok képviselői, amelyek „simán” megérik az óriás méretet és a több száz évet (ilyenek például a platánok, tölgyek, hársak).

A megkülönböztetés elkerülése végett ABC-sorrendben mutatom be a fákat (azokat a helységeket figyelembe véve, amelyek közigazgatási területén elhelyezkednek). 

Sorrendben és méretben is első helyre kívánkozik a néhány éve „felfedezett” fekete nyár Baja és Pörböly határában. Érdekes ez a szó: felfedezett… Magyarország legnagyobb fáinak (talán) egyetlen gyűjtőhelye a www.dendromania.hu oldal, mely a szegedi Dr. Pósfai György keze nyomát dicséri (és azt a félszáz követőt, akit „megfertőzött”). Ezen az oldalon jelent meg a hír, hogy új rekordert „találtak” az országban. Ez a szó megint csak azért került idézőjelbe, hiszen a fa kikéri magának: ő már évtizedekkel, sőt talán már évszázadokkal ezelőtt is itt állt. Maga a fa kerülete közel 12 méter. Sok sarjból nőtt össze, az áradások miatt nehezen megközelíthető helyen áll, ide bújt el a kíváncsiskodók elől. A fát az 55-ös útról, a Pörbölyi Vadászház közeléből lehet legkönnyebben elérni. Innen egy néhány kilométeres séta vár ránk az erdei és földutakon.

01_baja_nyar.JPG

Második választott fám a szabolcsi Balkány mamutfenyője. Az igazat megvallva, ha száraz idő van, a fához be lehet jutni autóval. Egyik barátommal azonban esős időben érkeztünk, a környező földutak azonban nem voltak felkészülve a fogadásunkra. Jellemző kép volt, amikor a tanyavilág apraja-nagyja a kapuban minket nézett, ahogy átszerencsétlenkedtük magunkat a sáros talajon. A szembe haladó lovas kocsin ülők arckifejezésére itt már ki sem térek… De ami minket fogadott, minden percet megért: gyönyörű napsütés, impozáns és hatalmas fa, szabadon legelésző lovak, fából készült padok és asztalok… Minden adott volt a fotózáshoz és a kellemes piknikhez. Magát a fát 570 centiméteres kerületűnek mértem. Villám csaphatott bele, ugyanis lombja felső része megsérült, ágait összekötötték.

02_balkany_mamutfenyo.JPG

Bükkszentkereszt neve sokat mondhat a Bükk túrázóinak, hiszen kedvelt kerékpáros és túraútvonal (azonban nem a kéken, ezért eme írásba bekerült). A környéket több túraútvonal is keresztezi, az itt elhelyezkedő óriás bükkfákat pedig szinte megszámlálni sem lehet. Magam is közel 20 darabot megmértem, azóta pedig még ugyanennyivel gyarapodott a fent említett adatbázis erről a területről. Sok az idős bükk és gyertyán egyed, ezek közül adok közre egy csokorral.

03_1_bukkszentkereszt_bukk.JPG

Felsőtárkány, azon belül is Vöröskő sokak számára ismert lehet. Kedvelt kirándulóhely, kisvasúttal, finom ételekkel, olcsó szállásokkal, távol a nagyvárosok zajától. A Vöröskő-forrás időszakosan lép a felszínre a hóolvadást követően. Az egyik tavaszi hónapban kaptuk mi is lencsevégre a gyönyörű, fátyol vagy legyező alakú természeti jelenséget, azonban a forrás mellett idős gyertyán is álldogál. Érdekes megjelenésű, odvában gombák nőnek, mesebeli látványt nyújt, kerülete 383 centiméter. A terület egyébként fokozottan védett.

04_felsotarkany_gyertyan.JPG

A miskolci térségben találjuk Jávorkút üdülőövezetét. Ez a régió hazánk egyik legszebb lucfenyvesét rejti. Ezen a szakaszon halad át egy piros jelzés is. Kidőlt fák, lelógó fenyőágak fogadtak egy szép tavaszi napon. Maguk a fák 300-400 centiméteres kerület közé estek és körülbelül 80-100 évesek lehetnek (nagyjából együtt telepíthették őket). A történet érdekessége, hogy április eleje volt, még éppen csak kinyitottak a környéken az éttermek. Reggel, induláskor megfogadtam, hogy be is térek az egyikbe. Úgy is lett, azonban teljesen egyedül ültem az étteremben, legalább annyira meglepődtem én is, mint a személyzet. Gondoltam, hogy itt nem lesz kiszolgálás… Nagyot tévedtem, hiszen finom bablevest és friss (!!!) harcsapaprikást kaptam. Nagyon feldobta az amúgy sem eseménytelen napomat.

Menjünk kicsit közelebb a blog és főnökasszonyának városához. Következő állomásunk Kajárpéc, a talán többek által ismert Hatos-tölgy. Ide is egy hosszabb séta után jutottunk el a sárga jelzésen a blog egy másik szereplőjével, testvéremmel, Ákossal. Maga a fa rendezett helyen áll, információs táblával ellátott, padok és asztalok vannak kihelyezve a pihenés céljából. A fa kerülete 808 centiméter (külön-külön 553 és 383 cm), törzse – mint azt a neve is mutatja – 6 különálló törzsből, főágból tevődik össze. A fa egyik fele erősen korhad, de egyébként jó állapotban van. Valakik a látogatásunk előtt mécsessel szentelték meg.

06_kajarpec_tolgy.JPG

Kisgyőrbe egykor gyümölcsészeti képzésre utaztam el, ahol metszésről, oltásról, szemzésről tanultunk. Ilyenkor – mint minden esetben, amikor valahova elutazom – megnéztem, hogy található-e a környéken idős fa az adatbázisban. Szerencsémre Kisgyőr határában áll néhány, azonban ezek annyira eldugottan állnak, hogy egy második alkalommal is vissza kellett utaznom (ekkor már egyedül), mert először nem találtam meg őket. Szerencsémre nagyon megérte, mert szép tölgyeket és egy különleges hársat ismerhettem meg (ez utóbbi az a fajta, ami annyira csúnya volt, hogy már szép). A legnagyobb tölgy több száz éves, kerülete 709 centiméter.

07_kisgyor_tolgy.JPG

Ugorjunk Somogy megye szélére, Lajosháza határába. Nagy vágyam volt, hogy az ország egyik legnagyobb tölgyfáját megnézzem. Addig azért nem sikerült, mert egy óra volt a gyalogút oda, ugyanannyi vissza, földúton, szántók között. Érkezésem előtt hatalmas eső zúdult a környékre, ezért az utat másfélszer annyi idő alatt tudtam megtenni a felázott talaj miatt. Ez előzőekhez (és amúgy az összes esethez) hasonlóan ismét megérte a szenvedés. Önmagában az is szívmelengető érzés, ha szántók között erdősávot láthatok: egyrészt mozaikos a táj, másrészt véd a talajmenti fagytól, harmadszor pedig aratáskor, kaszáláskor az állatok el tudnak bújni ezekben a védőzónákban (természetesen még vannak előnyök, de helyszűke miatt ezeket nem sorolom tovább). Külön örvendetes, amikor ilyen erdővel és szántóval körülzárt területen az ember megpillant egy ekkora fát. Mi mindent láthatott, hányan szántottak, arattak mellette, szedték kézzel a kukoricát és pihentek meg alatta, itták árnyékában a fröccsöt, sört, üdítőt. Nagyon jó lenne, ha tudnánk beszélgetni a fákkal… Hogy újra szakmázzunk, a fa kerülete 702 centiméter, kora 200 év lehet (egy ilyen területen, ahol sűrűn trágyáztak és ahol eleve a jó tulajdonságokkal rendelkező barna erdőtalaj volt, sokkal gyorsabban nőnek a fák, mint például egy sziklás, gyenge termőképességű talajon).

08_lajoshaza_tolgy.JPG

Jó messze ugrunk, közel a déli határhoz, pontosabban Szeged mellé, Maroslele határába. A Maros melletti ártéri erdők adtak egykor otthont a híres Vetyeháti nyárfának (ezt a fát többen megrajzolták, lefotózták), azonban mára ez a fa már nem él. Talán korban őt követi a képen látható nyár, és méretben sem biztos, hogy nagyon elmarad. Törzskerülete 656 centiméter. Eljutni hozzá szintén nem egyszerű, mindenképpen (vízálló) bakancsos túra szükséges, de érdemes.

09_maroslele_nyar.JPG

Vissza Somogy megyébe, Mesztegnyő határába. Igaz, hogy azt mondtam az elején, hogy kéktúra menti fát nem mutatok be, most mégis egy „kis” kivételt kell tennem. Egy nagyméretű fenyőt találunk a Dél-dunántúli Kéktúra mentén. A duglászfenyő hazánkban nem őshonos, mégis magas kort érhet meg díszítő értéke miatt. Ennek az egyednek az eredete kérdéses, hiszen egymagában áll egy elhagyatott erdőben. Megjelenése példátlan, kb. 20 méteres magasságig egy ága sincs, hanem igyekezett a fényért folytatott harcban minél sudárabbra nőni. Kerülete 368 centiméter, magassága 38 méter.

Neszmély, Tardos környéke híres a nagy fákról. Ennek egyik szép képviselője a Neszmély határában található arborétum mellett álló tölgyfa. Nincs túl jó állapotban, kora több száz évre tehető. Autóval száraz időben el lehet jutni hozzá, rosszabb időben egy kb. órás gyaloglás szükséges. Kerülete 647 centiméter."

11_neszmely_tolgy.JPG

Ahogy a bevezetőben említettem, a nagy fák kicsi gyűjteménye is meglehetősen terjedelmes, ezért itt most kb. egy hétre elbúcsúzunk az óriásoktól. Folytatása következik...

 



 

Kastélytól várig - Országos Kéktúra 3. szakasz

1. nap - Keszthelytől Zalaszántóig

2016 szeptemberében beszámoltam egy Balaton-felvidéki túra élményeiről, mely bejegyzésben a Vén Bakter nevű söröző szerepelt az első képen, mint kirándulásunk kezdőpontja. Akkor Keszthelyről Tapolca felé indultunk, ezen a túrán, 2016 áprilisában viszont Sümeg volt a cél, a két napos gyaloglás végén. A nevén nevezett műintézmény eszményi helynek bizonyult kiindulópontként, már csak azért is, mert pecsételőhely is egyben. Azért az itt kapható pogácsa és sör sem elhanyagolandó... Keszthely központja felé haladva aztán elkészült a picit hiányos első közös fotó.

img_20160409_103004.jpg

A Festetics-kastély kötelező állomás volt ezen a túrán is, legalábbis egy gyors pózolás erejéig. Szőrmók kisasszony egészen másfelé érdeklődött, mint a fényképezőgép lencséje, de ezt már megszoktam tőle.

img_20160409_105223.jpg

A kastélytól szinte nyílegyenes kerékpárút vezet Hévízre, következő állomásunkra. Csak egy apró negatívumot tudok megemlíteni ezzel kapcsolatban: végig aszfaltozott, ami nem túl kímélő hatású a gyalogosan haladóknak. Tudom, kerékpárút, bringatúrán biztos, hogy dicsérném is.

img_20160409_112931.jpg

Beérve a híres fürdővárosba, készíttettünk egy teljes csapatképet a tófürdő bejárata előtt. Akkor még nem, de este szívesen csobbantunk volna a meleg vízben... A többiek nem mertek egy sárkányt ölbe venni, erre csak én vállalkoztam :-).

img_20160409_122329.jpg

Hosszú-hosszú bitumentaposás után kiértünk a pincesorra, ahol a kevés nyitva tartó vendéglátóhely egyike mindannyiunkat meggyőzött egy kis kóstolóra. Csúszott a hosszúlépés és a fröccs rendesen, pedig nem folyt a víz a hátunkon.

img_20160409_131930.jpg

Roxy is talált magának elfoglaltságot, szemmel tartotta a környéket, hátha felfedez valami izgalmas dolgot. Szerencsére nem került sor részéről a kerítés átugrására, együtt folytathattuk utunkat.

img_20160409_131943.jpg

A tavasz első jeleit végre nem aszfalton kellett élveznünk, ez a kedvünket is feldobta némileg.

img_20160409_135438.jpg

A talaj szintje is virágba borult, Szőröske ahogy kell, a virágoskert közepén pózolt.

img_20160409_141132.jpg

Érdekes, ahogy az időjárás, úgy a természet is egy kicsit zordabb arcát mutatta.

img_20160409_141912.jpg

A Kéktúra útvonalán nem szokatlan, de aránylag ritka hajtűkanyar előtt egy régi temető mellett haladtunk el, ahol Roxynak feltétlenül ellenőriznie kellett a fal statikai állapotát.

img_20160409_143128.jpg

Rövid aszfaltozás és pecsételés után bekukkantottunk a Betyársírokhoz, ahol egy pillanatra megérintett bennünket az elődök szelleme. Szőrmók kisasszony egyértelmű jeleit hordozza a rokonságnak...

img_20160409_145703.jpg

Nyomás a paradicsomba! Néhány méter után egy botanikus kerthez hasonló erdőrészen haladtunk keresztül, ami gyerekkorom bakonyi kalandozásainak vadregényes díszletére hasonlított. Tibi és Roxy tekintete egyszerre ösztönzött a felfedezésre. 

img_20160409_150256.jpg

Majd a fizikai igénybevétel és a lelki feltöltődés után fáradtan tértünk be Reziben a kocsmába. Itt bélyegeztünk először - és lehet, hogy utoljára is - rózsaszín tintával, amit egy szintén kéktúrázó pár lány tagja ajánlott fel számunkra. Amint a mellékelt ábra mutatja, a sör gyorsan csúszott, Szőröske pedig támaszra lelt bennem és az asztalban.

img_20160409_161100.jpg

Aztán a rövid pihenő után új erőre kapott, esztergálni támadt kedve.

img_20160409_170944.jpg

Rezi után már csak arra koncentráltunk, hogy beérjünk a hőn áhított szállásra, de azért akadt ezen a szakaszon is szépség bőven. A Púpos-hegyről leereszkedve valahogy már egy bandában haladtunk, összerázódtunk a hajrára.

img_20160409_175900.jpg

Talán azért, hogy az utolsó akadályokat együtt gyűrjük le. Ennek ellenére történtek apró balesetek, Misi például bokáig süllyedt a nem egészen meleg patakban. Innentől viszont megfázás kizárva, a zalaszántói St. Vendel Camping tényleg csak néhány km-re várt ránk.  

img_20160409_181810.jpg

Zalaszántón a pecsételés után hamarosan megérkeztünk a kényelmes szállásra, ahol finom vacsora és néhányunkat meleg szállás várt. Az előre megbeszélt ínyenc vacsora mindannyiunkat elkényeztetett, ezt követően egyesek rögtön át is adták magukat a pihenés örömteli pillanatainak... 

img_20160409_201017.jpg

Mi hárman, Misi, Roxy és én ebben a faházban töltöttük az éjszakát, ahol az egyetlen parányi hősugárzó kivételével fűtőalkalmatosság nem állt rendelkezésre annak érdekében, hogy reggelre ne jégcsapokkal szimbiózist alkotva ébredjünk. Azt hiszem, én egy kicsit jobban jártam, Szőröske mindig ontja apró testéből a meleget, amit én ezen az éjszakán maximálisan kihasználtam :-).

img_20160409_200024.jpg

A túlélést mi sem bizonyítja jobban, minthogy ez a bejegyzés megszületett. A folytatás aztán számos kényeztetéssel járt, melyeket a következő bejegyzésben fogok megosztani.

Aki igazán közel férkőzött a természethez

Természetfotók szívből - jubileumi bejegyzés és képválogatás

Számomra is hihetetlen, de elérkeztünk a roxykalandok.blog.hu 50., jubileumi "adásához". Ahogy a legelső bejegyzésben is írtam, nem akarok okoskodni, nem akarom a tutit megmondani, egyszerűen az élményeimet/élményeinket szeretném megosztani. Mert élmények szerencsére vannak. Nem biztos, hogy mindig a legsikeresebben tudtam átadni őket, de igyekeztem. Higgye el mindenki, a túrázás - akár gyalogosan, akár bringával - igazi rock and roll!!! Igazi szabadság, igazi feltöltődés, mindannyiunknak minden egyes megtett km egy pici El Camino. Azt hiszem, ezt több százezer természetjáró megerősítené, ha a kérdést szavazásra bocsátanám.

Ez volt a maszlag, most jöjjenek az igazán fontos dolgok ;-):

Mindegy mit csinálsz, végy hozzá egy kutyát! Én megtettem, azaz rám erőszakolta magát ez az utánozhatatlanul szeretetreméltó, hűséges, jóban-rosszban velem tartó szőrös, csupaszív teremtés:

dsc_0067.JPG

Innentől gyerekjáték volt minden. Csak mentünk-mentünk-mentünk, mert imádja a felfedezést. Bárhová, bármeddig, csak kalandozzunk. Ja, hogy eközben az ember megismeri az országot, - kis túlzással - a fél világot? Az már csak hab a tortán. Csakúgy, mint új, fantasztikus emberekkel találkozni, akik szívvel-lélekkel törekszenek arra, hogy az általuk befogadott szépséget mindenki számára megismerhetővé és vonzóvá tegyék. Hát, Magdi ilyen. Néhány héttel korábban írtam arról, hogy a Börzsöny micsoda élményeket adott nekem, akkor említettem egy kedves párt, Melo Magdit és férjét, Horváth Ferit, akik igazán a természet szerelmesei. Magdi ezen kívül gyönyörű fotókon örökíti meg a benyomásait, érzéseit az élő környezetről. Azt hiszem, a jubileumhoz nem is tudnék méltóbb illusztrációt, mint Magdi természetfotóit.

Jöjjön tehát egy válogatás attól a személytől, aki azonnal vissza is adja mindazt a szépséget, amit a természettől kap. Ráadásul nem is amatőr módon... Magdi gyönyörű képei és benyomásai a két szenvedélyéről:

"Túrázás és fotózás 

A fenti két tevékenység számomra nemcsak elfoglaltság, hanem életforma is. Először volt persze a túrázás, mely már több évtizede fokozatosan vált hétvégi időtöltésből szenvedéllyé. A túrázások közben olyan sok szépet tapasztaltam, hogy azt szerettem volna megörökíteni, így vált egyre fontosabbá a fotózás is.

Gasienica völgy a Lengyel Tátrában

01_g_sienica-volgy_a_lengyel_tatraban.JPG

Fekete-tó (Czarny Staw Gąsienicowy, 1620 m)

02_fekete-to_czarny_staw_g_sienicowy_1620_m.JPG

Miért szeretek túrázni? Amikor felveszem a hátizsákomat és belépek egy erdőbe, valami megváltozik bennem. Végtelen nyugalom tölt el, csak a természetre és az útra gondolok. Menetközben rácsodálkozom a körülöttem lévő táj, az élővilág szépségére, ami lehet, hogy valamilyen különleges sziklaképződmény, egy hegyvonulat, egy színes pillangó, egy érdekes bogár, egy virág.

Szádelői völgy Szlovákiában

03_szadeloi_volgy_szlovakiaban.JPG

Az ősz is tartogat csodákat

04_az_osz_is_tartogat_csodakat.JPG

A több évtizedes túrázás megtanított arra, hogy végtelenül tiszteljem a természetet, melyet nem meghódítani akarok, hanem megismerni. Figyelni és megismerni. A figyelés közben jöttem rá, hogy mennyi mindent nem tudok a körülöttem lévő növényekről, állatokról. Folyamatosan új élmények érnek, gazdagodom általuk, feltöltődöm.

A Dera-patak szurdokvölgye Pilisszentkereszt közelében, a Kéktúra egyik legszebb szakasza

05_a_dera-patak_szurdokvolgye_pilisszentkereszt_kozeleben_a_kektura_egyik_legszebb_szakasza.JPG

A Gímszarvas ünőborjú a Pilisben sétált velem szemben, a Kéktúra útvonalán, Dobogókő és Pilisszentlászló között.

06_ez_a_gimszarvas_unoborju_a_pilisben_setalt_velem_szemben_kektura_utvonalan_dobogoko_es_pilisszentlaszlo_kozott.JPG

Két éve határoztam el, hogy végigjárom az Országos Kéktúra útvonalát, ami 1160 km, Írottkő és Hollóháza között vezet végig az ország tájain. Mivel korábban is sokat túráztam, a túrázással kapcsolatban széleskörű tapasztalataim voltak, sokfelé jártam már, de ennek a kiírásnak a teljesítése új élményekkel gazdagította az életemet. Minden túraszakasz megkezdése előtt tanulmányozom az útvonal történelmi és tájképi nevezetességeit és ezek ismeretében indulok neki. Így olyan helyeken is jártam, amelyek nem tartoznak a népszerű, sokak által járt útvonalakhoz, mégis mindegyik úton értek meglepetések, újdonságok. Magyarország szépséges tájait gyalogosan lehet igazán megismerni.

A Mátrában, az Országos Kéktúra útvonala Ágasvár felé

07_a_matraban_az_orszagos_kektura_utvonala_agasvar_fele.JPG

Hollókő várát is érinti az Országos Kéktúra

08_holloko_varat_is_erinti_az_orszagos_kektura.JPG

Mivel a Kéktúra útvonala lakott településeket is érint, így az ott élő emberek, az épített környezet is megismerhető. Nagyon élvezem ezt a megismerési folyamatot, és mivel az útvonal több mint fele hátra van, még van lehetőségem az ismereteim bővítésére.

Kéktúra bélyegzőhely a Pilisben, a Sikárosi Erdészháznál. Ezen a túrán két alkalommal kaptunk zivatart, és egy folyóvá duzzadt patakon is át kellett vergődnünk - ez látszik is az öltözékemen.

09_kektura_belyegzohely_a_pilisben_a_sikarosi_erdeszhaznal_ezen_a_turan_2_alkalommal_kaptunk_zivatart_es_egy_folyova_duzzadt_patakon_is_at_kellett_vergodnunk-_ez_latszik_is_az_oltozekemen.JPG

A Magas-Tátra szaggatott sziklaszirtjei

10_a_magas-tatra_szaggatott_sziklaszirtjei.JPG

Régóta túrázom a Magas-Tátrában, minden évszakban. Kezdetben csak az alacsonyabban lévő túraútvonalakat jártam – tériszonyom van -, de aztán legyőztem a félelmeimet és előbb a 2000-es méteres hegycsúcsokra másztam fel, majd a Kriván 2494 méteres csúcsára is felmentem. Nem volt könnyű, de felejthetetlen, életreszóló élmény volt számomra.

A Krivánon, 2494 méteren

11_a_krivanon_2494_meteren.JPG

Ez is egy kékkel jelzett útvonal, de a Magas-Tátrában, útban a Zbojnicka menedékház felé.

12_ez_is_egy_kekkel_jelzett_utvonal_de_a_magas-tatraban_utban_a_zbojnicka_menedekhaz_fele.JPG

Persze vannak a túrázásnak nehézségei, hiszen lehet az erdőben sár, lehet erős napsütés, szúnyog, meglephet zivatar, cipelni kell a hátizsákot, a nap végére már nehéz lépkedni, de ezek leküzdése csak növeli az élményeket.

Lengyel Tátra, Kościelisko-völgy

13_lengyel_tatra_ko_cielisko-volgy.JPG

Csodálatos dolog teljesíteni egy általunk kitűzött célt a nehézségek leküzdésével. A túrázások során sok mindent megtudtam saját magamról is. Ez a tevékenység megtanít a fegyelemre, a kitartásra, a türelemre, az alázatra.

Jellegzetes tátrai útvonal - útban a Zabie Pleso felé

14_jellegzetes_tatrai_utvonal_utban_a_zabie_pleso_fele.JPG

A túrázásaim alkalmával rendszeresen fotózom. Igyekszem átadni, láttatni a fényképeim által azokat az élményeimet, melyek rám is hatással voltak. Remélem, hogy a fotóimon keresztül mások érdeklődését is fel tudom kelteni a természet csodái iránt és egyre többen kapnak kedvet a túrázáshoz, a természetjáráshoz.

“A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.” Buddha

Járjunk hát az úton!

Szivárvány a Felvidéken

15_szivarvany_a_felvideken.JPG

Végezetül nagyon köszönöm Szórády József barátomnak a lehetőséget, hogy a blogjába írhattam!

Mindenkinek jó túrázást kívánok!"

Azt hiszem, Magdi szavai tökéletesen megadták a keretet a bevezetőben megfogalmazott gondolatmenetemhez, így nem is maradt más hátra, minthogy megköszönjem neki az "ünnepi" bejegyzés különlegessé és emlékezetessé tételét. A felhívásán pedig csak egy apróságot szeretnék módosítani: induljunk hát el egy úton!    

 

 

   

Bringatúra a Fertő tó körül - harc az elemekkel

Eddigi legnagyobb kihívásunk első napja

2014 őszén ellenvetést nem tűrően határoztuk el, hogy az ünnepet - az egy évvel korábbi hagyományteremtő túra folytatásaként - nyeregben (utánfutóban) töltjük. Nem kellett volna... De, mégis, hiszen ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre, ha nincs a Fertő tó, nincs a négy félőrült, na meg a kutya... Szóval: kutyás-bringás kalandjaink 2013-ban kezdődtek, mely év nyarának végén elhatároztuk, hogy október 23-át az ünnephez méltóan túrával tesszük emlékezetessé. Mert nekünk ünnep minden bringán és együtt töltött perc, ahogy szoktuk mondani: freedom. Természetesen Roxy mindezzel teljes mértékben egyetért :-). Azért, hogy egy kicsit összezavarjam az olvasót és izgalmasabbá tegyem dolgot, az első őszi túránk beszámolóját majd egy későbbi bejegyzésben adom közre. Térjünk tehát vissza 2014 október elejéhez! Szorgosan vizslattuk az időjárás előrejelzéseket csapadék és szél vonatkozásában, ami - mint később kiderült - teljesen felesleges volt, mivel a csupa negatív jóslat ellenére felszálltunk a Parndorf (Pándorfalu) felé induló vonatra. Szőrmók kisasszony az előírásoknak megfelelően kb. három hosszú percig viselte a zabtartó zsák hordozására alkalmas eszköz kinézetű szájkosarat, majd megkönyörültem rajta, mert bűn nélküli büntetés érzését láttam a szemeiben. 

image-0-02-05-a5ee36d5b111f32a90c048848b2479c55be2922c1448b66b2427e2c879bbe656-v.jpg

A háttérben folyt a vidám fényképezgetés, eszegetés, iszogatás, mintha csak egy laza bécsi városnézésre igyekeztünk volna, fura, testre feszülős ruhákban. És ezek a puputevére hasonlító drótszamarak?

dscn0035.JPG

Elhagytuk szülőföldünket, aztán pillanatok alatt megérkeztünk egykori hazánk területére. Érdekes, Burgenland már tipikus osztrák terület benyomását keltette, de mi ezt sem bántuk, hamar asszimilálódtunk... A sör és bor itt is nagyon finom, meg is kóstoltuk mindkettőt tisztességgel, de erről részletesebben egy kicsit később. Megérkezvén vonattal megközelített célállomásunkra pánikszerűen elhagytuk a szerelvényt, nehogy véletlenül valaki, vagy valami a piros járművön ragadjon. Az aluljárón keresztül kivittük a bringákat és az utánfutót az utcára, miközben nagyokat derültünk. Próbálkoztunk a lépcső melletti babakocsi sávval, de úgy látszik, a sógorok logikáját nem tudtuk kitalálni... Miután mindenki az utcaszinten találta magát, elindultunk a nagy kékség (vagy szürkeség, vagy zöldség) felé. Mindenesetre a településről kiérve napsütésben kerekeztünk - egy darabig. Kiérve a központból egyre szélesebb és forgalmasabb úton találtuk magunkat. Nem véletlenül, ugyanis egyszer csak elértük a híres bevásárló falut, ami már lassan akkora helyet foglal el, mint maga a település. Na, mi oda nem tértünk be... Miután áttekertünk az autópálya felett, egy elnyújtott jobb kanyar következett, ahol az egyik ígéret valósággá vált, megkaptuk arcunkba a szelet. A hosszú küzdelmet egy kereszteződés szakította meg, onnantól tükörsima aszfaltozott szervizúton kerekeztünk tovább Jois (Nyulas) irányába. Hamar magunk mögött hagytuk az apró falut, majd Winden am See (Sásony) és Breitenbrunn (Fertőszéleskút) következett. Utóbbi település külterületén szebbnél szebb kiskertek mellett kígyózott a kerékpárút - még mindig tükörsima kivitelben. Tetszett az élrevasalt osztrák környezet, de már az ott megtermelt javak minőségét is ellenőriztük volna. A kívánságunk hamar valósággá vált, beértünk Purbach (Feketeváros) központjába, ahol gyors fényképezkedés után felkerestük a borosgazdák utcáját. A képen Magyarország tetőtől talpig szőrös utazó nagykövetinek egyike látható szolgálati gépjárművében:

dscn0039.JPG

Itt pedig a marcona biztonsági emberek, munkakörük ellátásához eléggé szokatlan járművet és öltözetet választva (a cicanadrágos gorillák):

dscn0042.JPG

Akik jó érzékkel megtalálták a zord őszi időjárás közepette is nyitva tartó, helyi borosgazdák termékeivel gazdagon ellátott vendéglátó egységet:   

dscn0044.JPG

Majd sört rendeltek... Igaz, egy kevéske bort is, pontosabban az Ausztriában oly közkedvelt 1/8-os fröccsöt. Vagy több nyolcados? Már nem emlékszem pontosan, de a "koktélban" biztos, hogy nem a szóda dominál :-). Eközben, illetve az egységbe történő belépést követően szőrmók kisasszony azonnal megtalálta magának a legkényelmesebb kanapét, de a kiszolgáló hölgy kedvesen kérte, hogy a négylábú talán ne oda fészkelje be magát. Nem mérgesen, nem agresszíven, csupán mintegy mellékesen megjegyezve. Roxy ezt a dolgot pár másodpercig okosan, a padlón ülve tűrte: 

dscn0047.JPG

Még a szomszéd asztalnál ülő harsány osztrák úriembereket sem akarta kettéharapni... Aztán:

dscn0048.JPG

Természetesen megfordult a fejünkben, hogy még pár órát eltöltünk itt, de a második ígéret, azaz az égbolt szürkülése ellenére sem engedtünk mohó vágyainknak, inkább továbbindultunk. Annál is inkább, mivel a tó körüli túrát kicsit kibővítettük, Purbach után kitértünk Eisenstadt (Kismarton) irányába. A két település között azonban útfelújításba botlottunk, ahol nem kevés autó várakozott a sorára. Ennek ellenére az osztrák rendőr urak bennünket kérdeztek meg, hogy merre kívánjuk folytatni fontos utunkat, és a valamennyi irányban várakozó járműoszlopnak megálljt parancsolva áttereltek bennünket a gödrökön az ép aszfaltcsíkra. Ez bizonyára a diplomáciai fontosságunk számlájára írható... Beértünk a városba, jó ideig kerékpárúton haladtunk a központ felé, majd az Eszterházy-kastélyt jelző tábla útmutatását követve jobbra fordultunk. Naná, hogy majd' egy km-es emelkedő következett! Személy szerint meg is sértődtem, így amikor beértünk a kastély udvarába, duzzogva közöltem, hogy nem kívánom belülről látni az épületet. A megérkezés pillanata:   

dscn0049.JPG

Marconák még mindig teljes harci díszben:

dscn0053.JPG

Szőrmók kisasszony pedig még mindig maximális kényelemben:

dscn0054.JPG

Végül is egyikünk sem tekintette meg a kastélybelsőt, inkább továbbgurultunk a sétálóutca irányába. 

dscn0056.JPG

Csökkent a nap fénye, csökkent a hőmérséklet, csökkent a járókelők száma, ezáltal csökkent a lelkesedésünk is. Motivációnk ismét egy meleg, barátságos, bő kínálattal rendelkező hely felkutatására irányult. Nem volt könnyű ilyet találni, de úgy látszik, ezen a túrán a kereslet-kínálat egyensúlya biztos lábakon állt. Vigyorogtunk is, mint a tejbetök. Akadt ital, sőt étel is bőven, ráadásul az első másodpercekben kiderült, hogy a pultos lány magyar. 

image-0-02-05-379d4cac74592fbef101b4104d3931e86547cc65efc21b7881f9df5e3af18a07-v.jpg

Nem akarom ismételni önmagam, kedvünk itt is a nullához közelített a továbbindulást illetően. De, irány ismét a tó! A háromszög átfogóján haladva kaptunk egy kis esőpermetet, viszont mintha egy parányi oldal-hátszél segítette volna az előrejutásunkat. Pedig bringán mindig szemből fúj a szél! Ezt a tapasztalást egy későbbi bejegyzésben majd részletesen kifejtem. Egy kicsit dombra fel, aztán vízszintes haladás, majd Trausdorf (Darázsfalu) és Sankt Margareten (Szentmargitbánya) érintésével megérkeztünk a Rust (Ruszt) feletti szőlődombok közé. Eső barátunk végigkövette velünk ezt a pár km-t.

dscn0059.JPG

Legurultunk a településre, majd az első említésre méltó utcasarkon megtaláltuk számításunkat. A vendéglő teraszán elhelyeztük járműveinket, majd irgalmatlan lelkesedéssel berontva a meleg, száraz helyre nem is jutottunk túl az első asztalnál. Érdekes, nekem hidegben is jól esik a hideg sör, itt sem volt ez másképp :-). Szőrfönök azonban ennél sokkal nagyobb kényeztetésben részesült: kocsmárosné asszonyság ahányszor elhaladt az asztalunk mellett, annyiszor hozott Roxynak valamilyen ínyenc falatot. Emellett szépen finoman haladva érdeklődött a kisasszony iránt, a harmadik jutalomfalat után már azt mondta, hogy szívesen átvállalná megőrzésre a szőrmókot. Mindezt úgy, hogy saját négylábúval is rendelkezik. Állítólag... Roxy ért osztrák kutyanyelven, biztos vagyok benne, hogy a burgenlandi emberi tájszólást is kapizsgálja, ezért gondolom, mi volt annak az oka, hogy innentől jobban bújt hozzám. Pedig biztos aranyélete lehetne ott...

ruszt_kocsma.jpg

Olyan kényelmetlen volt a szárazon, melegen, utáltuk már a kellemesen hűvös sör ízét, ki akartunk végre szabadulni az esőre. Gazdasszonyunk a teraszra is kikísért bennünket. Azt hitte, hogy Roxy négy lábon teljesíti a túrát (amit Szőröske meg is tenne, ha hagynám), de megmutattam az utánfutót, mire elégedetten elmosolyodott. Úgy emlékszem, még egy jutalomfalatot a kezembe nyomott induláskor... Megköszöntem, majd elropogtattam. Bekerekeztünk a központba pár képet készíteni, bár az időjárás már teljes mértékben beteljesítette a jóslatot, szél és eső összebarátkoztak. Ruszt főtere az egyik oldalról: 

dscn0064.JPG

Ruszt főtere a másik oldalról:

dscn0065.JPG

Rövid navigációt követően dél-délnyugatnak fordultunk, mérhetetlen kalandvágyunk és a nyereg általi fenékmasszírozás megunhatatlan érzésének élvezete ellenére nem bántuk volna már az Ungarn feliratot megpillantani. A településről kiérve ismét utánozhatatlan minőségű kerékpárúton haladtunk párhuzamosan a tóparttal, majd Mörbisch (Fertőmeggyes) után jobbra fordulva elértük a jelenlegi határt. Ungarn a lábaink (kerekeink) előtt hevert. Semmi ünnepélyességet nem éreztem abban a pillanatban, csak azt kívántam, hogy guruljunk már be Sopronba, aznapi célállomásunkra. Legalább őszinte vagyok... A Mithrász-szentély mellett is úgy haladtunk el, hogy csak egy kicsit lassítottunk, rövid összenézés eredményeképpen a másodperc töredéke alatt született meg a hallgatólagos döntés a megállás nélküli továbbhaladást illetően.  Hiába, nem az első közös túránkon vettünk részt... Fertőrákos vonalát elhagyva egy olyan hullámvasútra ültünk fel, melynek a végét nem láttam. Elképesztően hosszú lejtők és emelkedők, aminek az a hátránya, hogy a lejtőn összeszedett lendület nem elég az emelkedő csúcspontjáig. Aztán egyszer csak egy tábla az út szélén: Ödenburg (Sopron). Ja, fordítva! A városba beérve előkerestem a szállásfoglalás visszaigazolását, de a konkrét elfoglalás nem ment egyszerűen. Néhány hívás a megadott számra, majd társasjáték Sopron utcanevei tekintetében. Miután sikeresen bevezettük közös bábunkat a célba, elfoglaltuk az elképzelhetetlenül kicsi apartmant. Mint a mesében: apró előszoba, apró hálószoba, apró konyhasarok, apró vizesblokk. De mindez bennünket ekkor már nem zavart, a szinte talpalatnyi osonóösvényeken haladva mindannyian felfrissítettük magunkat, majd bevettük magunkat az éjszakába, melyhez szégyen vagy nem szégyen, taxit vettünk igénybe. A nagy dorbézolás egy vacsorában és pár korsó sör elfogyasztásában ki is merült. Natürlich a város nevét viselő kiváló italt ittunk mindannyian :-). A két sör közti rövid szünetekben a velünk szemben állított kommunikációs elvárásoknak is maximálisan eleget tettünk, melyet a kép jól példáz:   

dscn0067.JPG

Mielőtt bárki másra gondolna, aznapi teljesítményünk egyértelműen a sport kategória felső határához közelített, amit aztán a második nap még jobban megerősített. Néhány hét múlva következik a második rész :-). 

Sárdagasztás a Cserhátban (OKT 18. szakasz) - 3. nap

Becskétől Alsópetényig

A háromnapos túránk első napjának leírásakor említettem, hogy a csapat csak két szálláson fért el, és mi a Körtefa Vendégházat bitoroltuk két éjszakára. Az utolsó szakasz befutója megint Alsópetény volt, a kiindulópontra, Becskére kisbusszal jutottunk el. Indulás előtt azonban Roxynak feltétlenül meg kellett néznie a Zsálya Vendégházat, Sanyiék szálláshelyét is. Itt éppen a kertet fedezi fel: 01_5.JPG

Mindenkit megnyugtatok, a kis szőrös elégedett volt ezzel a házzal is :-).

Miután megérkeztünk Becskére, az egykori fagyizó parkolójába, megejtettük az aznapi első pecsételést, majd összeszedtük magunkat, hogy az utolsó szakaszt teljesítsük. A települést elhagyva rákanyarodtunk egy enyhén emelkedő földútra, melynek egyes szakaszain szinte arborétumban éreztem magam.

02_8.jpg

Egyesek néha le-lemaradoztak különböző indokok miatt, főleg egy kis lélekmelegítő fogyasztása okán.

03_3.JPG

Ahogy egyre feljebb haladtunk, a táj kezdett megváltozni, ismét ízelítőt kaptunk a késő őszi erdő szépségeiből. Szőrfönök kisasszony rendületlenül haladt a csapat élén, mutatva az irányt.

04_8.jpg

Kicsit később egy párbeszéd néhány szavára lettem figyelmes:

"Ákos, hidd el, tudom, miről beszélsz, nem kell győzködnöd!"

05_5.jpg

"Na jó, inkább visszamegyek a többiekhez!"

06_7.jpg

Túljutva a majd’ 350 méteres csúcson, felkötöttük síléceinket, hogy gyorsabban tudjunk haladni Kétbodony, és egyben a következő pecsételő hely felé. Erre a gyorsaságra azért nem számítottunk…

07_7.jpg

Egyes élőlényeknek könnyebben ment a mozgás a csúszós terepen:

08_5.JPG

Az újabb pályaszakasz végén már láttuk a település házait:

09_6.jpg

Túracipőink új kiegészítőkkel gazdagodtak, az már csak otthon derült ki, hogy majdnem életre szóló kapcsolatot alakítottak ki a természettel.

10_4.JPG

Kétbodonyból aszfalton haladtunk tovább a következő állomásig, Romhányig. Nem mondom, hogy ez a két km felüdülés volt a műlesiklás után, de most egy kicsit jobban esett a kemény talaj taposása, mint általában. Romhány központjában, az egykori vasútállomás épülete tökéletes hátteret biztosított a közös kép elkészítéséhez.

11_4.JPG

Pecsételés után - szomjunkat oltandó - továbbindultunk, de az erre alkalmas műintézmény csak nem jött szembe velünk. Egyesek már gyomorkorgásra is panaszkodtak, ezért igyekeztünk vissza a természetbe, tűzrakásra alkalmas helyet találni. Szokásunkkal ellentétben a túraútvonal mellett található „nagy fát” most nem néztük meg, kicsit nagy lett volna a kitérő, és mi több okból is sietősre fogtuk. A Rákóczi Törökmogyorófának még várnia kell a bemutatkozásra… Hamarosan mégis megálltunk egy időre, ugyanis tökéletes helyet találtunk az élelmiszerkészleteink utolsó darabjainak elfogyasztására. Fedett terasz, szabadtéren elhelyezett asztalok és padok, valamint épített tűzrakóhely állt rendelkezésünkre. Igyekeztünk minden adottságot kihasználni:

111.jpg

Tele hassal indultunk tovább, így kicsit nehezebben vettük fel a ritmust. Néhány km után aztán mindenki magára talált, de szétszakadozott a társaság. Roxy igyekezett mindenkiben tartani a lelket és felzárkóztatni a lemaradókat:

12_3.JPG

Hol előreszaladt, hol kicsit lemaradt, bevárva a hátsó alakzatot. Mindenkin rajta tartotta a szemét:

13_3.JPG

"Tibi, Te az előbb mentél el mellettem, hogy kerültél megint hátra?"

14_1.JPG

Közeledve végállomásunkhoz, felfedeztünk egy valaha biztosan nagyobb forgalmat bonyolító, apró turistaházat, mely ma már csak a megpihenni vágyó természetjáróknak nyújt lehetőséget készletük szűkítésére.

112.jpg

Itt most nem álltunk meg, inkább tovább csökkentettük a hátralévő szakasz hosszát. Felérve egy gerincre, remek kilátás nyílt Alsópetényre:

15_1.JPG

Az utolsó jelzések egyike nagyon érdekes alakúra formálódott az évek során, mikor elhaladtunk mellette, egy pillanatra úgy tűnt, mintha egy görög katona őrizné sisakjában a településre vezető utat.

16_1.JPG

Nagyjából 21 km gyaloglás után beértünk Alsópetény központjába, ahol várt bennünket a kisbusz. Némi sáreltávolítás után már négy keréken indultunk haza Győrbe. 

Lehet, hogy nem a legjobb időpontot választottuk a Cserhát első 60 km-es szakaszának teljesítésére, de - főleg - a második nap élményei feledtették a helyenként nyakig, néhol pedig csak bokáig érő sárban erőltetett továbbhaladás nehézségeit. Mindenesetre a folytatást valamelyik nyári hónapra tervezzük, hogy amit látni kell, azt lássuk is. Nógrád megye, visszatérünk!  

 

Bringatúra a Dráva mentén - 10., utolsó nap

738 km kerekezés öt országon át

Elérkeztünk eddigi leghosszabb, és talán legkalandosabb bringatúránk utolsó napjához, illetve annak leírásához. Ezt a napot igazából a hazatérésre és egy kis ünneplésre szántuk, nem várt ránk maratoni menet. Személy szerint örültem is ennek, és nem is, valószínűleg nem sokáig kellett volna győzködni a folytatásról… Akiknek kettővel több kerekük van és a kölyöktigris újra Magyarországon:

07_3.JPG

Mielőtt azonban visszatértünk volna szülőföldünkre, még egyszer végigkerekeztünk Zombor óvárosán, mert látnivaló akadt bőven. Ízelítőül készítettünk néhány képet a nevezetességekről. A vásártér és az egykori vármegyeháza (előtérben a városra oly jellemző fiáker):

01_6.jpg

A sétálóutca, háttérben a Szent György Nagytemplommal:

02_7.jpg

A sétálóutca másik irányból:

03_8.jpg

A régi városháza és a Szentháromság templom az azonos nevű téren áll:

06_4.JPG

Rászántuk magunkat az indulásra, amire szükség is volt, mivel célállomásunkra, Nagybaracskára időben kellett érkezni, hogy le ne késsük a csatlakozást, azaz a bennünket és összes felszerelésünket hazaszállító kisbuszt. Bezdánon áthaladva, kicsivel több, mint féltávnál értünk a határra, ahol nem kellett sokat várakoznunk az átlépésre. Az utolsó okmányellenőrzések után Hercegszántó felé vettük az irányt, de közvetlenül a határ magyar oldalán jó néhány katonai járműre lettünk figyelmesek. Még mindig készültség volt ezen a szakaszon is. A bejegyzés első fotójának elkészítésekor figyeltünk arra, hogy csak mi szerepeljünk rajta. Hosszú, nem túl lélekemelő egyenes után Dávod határához értünk, ahol úgy döntöttünk, hogy bármerre tovább, csak ne a főúton. Nem bántuk meg az elhatározásunkat ;-) A település – szintén nem rövid - főutcáján végigkerekezve egyetlen műintézményt sem találtunk, ezért úticélunk felé, jobbra fordultunk. Korábbi bringatúrás tapasztalatainkat megcáfolva hamarosan egy kis fedett terasz mellett találtuk magunkat, mely teraszhoz kiskocsma, vagy inkább itallerakat is tartozott. Sikerült ügyesen úgy kortyolni a hűsítő nedűből, hogy az a bizonyos vattaérzés pillanatok alatt szertefoszlott. Kicsit elidőztünk itt… „Tartályainkat” feltöltve aztán megkezdtük a hajrát. Célba érésünk érdekében helyi segítséget is igénybe kellett vennünk, de jól tettük, mert megerősítést kaptunk arra vonatkozóan, hogy az utolsó pár km-t valóban a kiszáradt poros, köves úton kell megtennünk. Több mint 700 km megtétele során megúsztuk a porfürdőt, de itt pillanatok alatt magunkra termeltünk jó néhány homokozónyi mennyiséget. Mire visszaértünk az aszfaltos útra, már csak néhány kanyar volt hátra a Bárka Csárdáig, nagy utunk megünneplésének helyszínéig. Érdekes, amint feltűnt egy korábbi túráról már ismert híd, a bringám lelassult, valahogy nem akaródzott neki befordulni a csárda előtti parkolóba. Aztán mégis megtörtént a megérkezés, melynek első pillanataiban úgy látszik, a telefonom átérezte a helyzet emelkedettségét, mert kicsit fátyolossá vált az optikája…

08_6.jpg

Az ebéddel kapcsolatban biztosra mentünk, mindannyian a már korábban kóstolt halételekből választottunk, mellé pedig lecsúszott egy-két hamvas hosszúlépés. (A korábbi túra beszámolójában bővebben szót ejtek majd erről a remek helyről.) Ezután már nem volt más dolgunk, csak be kellett ülni a kisbuszba, és még néhány száz km-t négy keréken megtéve hazaérni.  

Utolsó túranapunk nem volt túlságosan izgalmas, nem is aznap döntöttük meg a rekordunkat a napi távot illetően, de az utolsó óráknak, perceknek nem is ilyen dolgokról kell szólnia, sokkal inkább arról, hogy sikeresen, és főleg balesetmentesen valósítottuk meg terveinket. Arra gondoltam, hogy összefoglalásképpen ejtek néhány szót a teljes túráról, felidézem a legkedvesebb emlékeket és a kevésbé kedveseket is, megemlítem a legeket.

Az útvonaltervező által számított távnál jócskán többet, 738 km-t tekertünk. Lehet, hogy többször is rossz irányba? 

A legmaradandóbb – inkább negatív – emléket a Maribor előtti hosszú-hosszú emelkedő okozta számomra, de mivel minden rosszban van valami jó, pozitívumként értékelem, hogy ott és akkor maximálisan feszegethettem teljesítőképességem határait. 

Következzenek az egyértelműen pozitív legek: Bár több, szebbnél szebb településen jártunk, számomra mégis Varazsd (Horvátország) volt a legérdekesebb és legszebb, a várával és meglehetősen kiterjedt történelmi belvárosával.

img_4188_1.JPG

A legszebb, legjobb szállás címéért több hely is esélyes lehetne, de nálam a Marusevec (Horvátország) nevű település határában található Old Oak Vendégházé az első hely.

image-0_02_01_1602e163a9dfffe08475c2f4d4160278086e6c6db84cd033094f0eea85ff842e-v.jpg

Legkedvesebb vendéglátóink egyértelműen Irena és Miki, a répási (Horvátország) bringás vendégház tulajdonosai, akikkel felejthetetlen estét töltöttünk el egy felejthetetlen helyen. Irena engedélyével Roxy ágyban alhatott, előtte ez a lehetőség egy kutyusnak sem adatott meg...

Az előbbi témához kapcsolódóan újabb első hely Irenáé, aki nagyon profi fotókat készített a csapatról és természetesen a szőrős kalandornőről. Itt éppen Szőrfőnök kisasszony várja a reggelit:

picu_padon_fekszik_1.jpeg

Számos alkalommal ettünk finomabbnál finomabb ételeket, én mégis a legemlékezetesebbnek és legfinomabbnak a mennyei pljeskavicás hamburgert értékelem, amit egy kis horvát faluban fogyasztottunk el. Persze nagyban fokozta az ízélményt a hely is, ahol erre sor került: a focipálya melletti büfé, tele helyiekkel.

img_4117.JPG

Igeeeen, természetesen a sokat emlegetett (és fogyasztott...) aranysárga nedűről sem feledkeztem el :-). Mindenkit megnyugtatok, a sör mindenhol nagyon finom volt! Ahogy a képen szereplő is:

image-0-02-01-b82ea93adc4c08e34b67414a73cbcde7ff794513e90b5bfd361fe2ec27369da7-v.jpg

Bringatúráról lévén szó, a zombori szerelő srácokat is meg kell említenem, akik rövid idő alatt csodát műveltek Stipi kétkerekűjével. Bár korábban hozott volna össze velük a sors...

img_4511.JPG

Zárszóként mit is mondhatnék? Talán annyit, hogy ennél rosszabbul egyetlen következő túránk se sikerüljön!

 

 

 

Egy Kalandornő hétköznapjai

Születésnapi összeállítás

Beszéltem már arról, hogy szőrös kisasszony milyen módon került hozzám, beszéltem már arról is, hogy a túrákon, túrák előtt és után mennyire együttműködő, mennyire hálás, és mennyire élvezi a bringás és gyalogos kirándulások minden pillanatát. Az az igazság, hogy a csapattagokkal szemben nekem mindig van egy kis előnyöm, legyen szó több száz km tekerésről vagy gyaloglásról, Roxyval minden egy kicsit más, minden egy kicsit jobb. De! Eddig mindig az "ünnepnapokkal", azaz a túrák napjaival kapcsolatban tettem közzé az élményeimet/élményeinket, eddig nem szóltam a szürke hétköznapokról. Ez talán azért van, mert vele nincsenek szürke hétköznapok, időről időre meg tud lepni valami aprósággal, valami olyan dologgal, ami szorosabbra fűzi a kapcsolatunkat. Elnézést a szőrös négylábú nélkül élőktől, de én mindig azt mondom, hogy: lehet kutya nélkül élni, de nem érdemes! Emellett Roxy pontos születési dátumát sajnos nem tudom, ezért úgy döntöttem, hogy évről évre január 25-én, első közösen töltött napunkon fogunk ünnepelni. 2013. január 25-én az eddigi legjobb születésnapi ajándékom volt ez az apró élet :-). BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT Szőröske!!! 

Aki képes a figyelemre, az összpontosításra:

megfigyelo.JPG

Aki képes a henyélést a legmagasabb fokon űzni:

takaro_alatt.jpeg

Aki kihasználja a számára adódó másodpercek mindegyikét:

kaputt.jpg

Aki képes komolyan venni a feladatát:

apritas.JPG

Aki képes kihasználni minden pillanatban engem :-):

ebredes.jpeg

Aki tudja élvezni az életet, a meleg napsugarakat:

napozas.JPG

Aki nem hagyja magát, ha kell, beszól:

he_te.jpg

Aki képes az utolsó falatot kikuncsorogni:

kuncsorgas.JPG

Aki nem pazarol:

nasi.JPG

Akit nagyon lehet szeretni:

intim.JPG

Aki mindenre odafigyel:

figyelem.JPG

Aki képes bármelyik pillanatban ártatlannak mutatni magát:

szende.jpg

Aki nagyon jó vadász:

vadaszallasban.JPG

Aki a henyélést a legmagasabb szinten képes űzni:

henye.jpg

Aki irányítja az életét (és a sofőrt...):

 

kacsaban.jpg

Aki nem stresszel:

popo.JPG

wellness.JPG

Csak élvezi az életet...

Az első lépések a másfélmillióból - 3. nap

Országos Kéktúra 17. szakasz – A Nagy-Hideg-hegyi Turistaháztól Nógrádig

Első kéktúránk harmadik, egyben befejező napján nem túlságosan hosszú táv várt ránk, mindössze 15 km-t kellett megtennünk a nógrádi vasútállomásig, kiszálló pontunkig. Nógrádig majd’ egy km szintcsökkenést gyűrtünk le, de megindulásunkat a lejtőn megelőzte a Börzsöny legmagasabb pontjának meghódítása, ami jócskán igénybe vette lelki és testi erőnket. Itt még a kellemes reggeli napsugarakkal együtt próbálunk magunkba szívni egy kis energiát is. Nem mintha erre szőrmók kisasszonynak különösebben szüksége lett volna…

01_5.jpg

A túra első napjáról azt írtam egy korábbi bejegyzésben, hogy eszményi szakasza lehet a kéktúra megkezdésének. Ezt továbbra is így gondolom, mivel a természet a barátságosabb arcát mutatja, sok a látnivaló és települések is egymáshoz közel találhatók. Aki viszont a Börzsöny felé halad tovább a kéktúrán, hamar szemben találja magát a természetjárás erőt próbálóbb oldalával. A Magas-Börzsöny völgyei mélyek, ehhez képest a csúcsok magasnak látszanak, illetve azok is. A Csóványos a maga 938 méteres magasságával az ország harmadik legmagasabb pontja, egyébként pedig a 100 legmagasabb magyar hegycsúcs közül 8 a hegységben található. Lakott település kialakulására kevésbé alkalmas a vidék, emiatt talán nagyobb felkészültséget kíván a turistáktól. Ezt én is tapasztaltam, de a természet vadsága és érintetlensége legalább annyira megfogott, mint az Országos Kéktúra bármely látnivalóval teletűzdelt, könnyebb szakasza. Emellett a kéktúra megkezdése előtt a Börzsöny egy olyan meglepetéssel is szolgált számomra, ami az emberekbe vetett bizalmamat jócskán a pozitív irányba lendítette...

2014. őszén párommal és természetesen Roxyval felejthetetlen hetet töltöttünk a Bükk, a Mátra és a Börzsöny hegyei között. Nógrádi tartózkodásunk alatt több várat (várromot) felkerestünk, de a legemlékezetesebb minden szempontból Drégely várának meghódítása. A képen éppen az őszi napsütést élvezzük Szőröskével.  

a_varban.JPG

A vár teljes területét végigjártuk, majd az egykori kaputoronnyal ellenkező oldalon lemásztunk a majdnem földig omlott várfalról, hogy visszainduljunk az autóhoz. Ekkor tűnt fel egy magányos kiránduló, aki éppen azon a részen kívánta megkezdeni a vár szemléjét. Megkérdezte, hogy sokan vannak-e a romok között, majd főleg túrázással kapcsolatos dolgokról kezdtünk beszélgetni. Jó pár perce folyt az eszmecsere, közben a kis felfedező is talált magának elfoglaltságot: 

picu_a_lyukban.JPG

Újdonsült ismerősünk, Magdi meg is jegyezte, hogy Roxy biztos megtalálta a Drégely várát a Tsitári kápolnával összekötő titkos alagút bejáratát. Ezen sem csodálkoztam volna... Remélem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy ez a beszélgetés megalapozta egy közeli ismeretség, de talán barátság kialakulását is, melynek még mindig csak az elején tartunk. Magdiban egy végtelenül kedves, segítőkész embert ismertünk meg, aki férjével, Ferivel együtt azóta nagyon sokszor segített palócföldi bringa- és gyalogtúrák szervezésében, sőt szállást is biztosított nem egyszer kisebb-nagyobb csapatunk számára. Természetesen mindketten lelkes természetjárók, többek között az Országos Kéktúra vonalán megtett kilométereket is rendszeresen gyarapítják. Ezen kívül Magdi gyönyörű fényképeket is készít túrái(k) során, mely képekből már kiállítás is nyílt. A képen Magdi (Melo Magdolna), Feri (Horváth Ferenc) és a Roxy Bicycle Team 4/5 része látható Szécsényben, a kedves pár lakóhelyén: 

melo_magdi_es_horvath_feri.jpg

Remélem, tényleg a barátság elején tartunk, az elmélyítéséhez mi is igyekszünk megtenni, azaz minél több közös túrát szervezni és közös élményt szerezni, hiszen ahogy a fentiekből is kiderül, a földrajzi távolság nem akadály.

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, azaz a túra utolsó napjához, sátorbontás (már aki…) és összepakolás után dokumentáltuk, hogy az éjszakát hivatalosan milyen magasságban töltöttük:

02_6.jpg

A csúcsról ilyen kilátásban részesültünk, de sokáig nem bámészkodhattunk, mert Nógrádról Vác, Budapest és Pomáz érintésével jutottunk haza Győrbe, ehhez pedig egy korai indulású vonatot kellett elérnünk.

03_7.jpg

A kék jelzést megtalálva először néhány méter szintet vesztettünk, aztán ismét elértük a reggeli magasságot, ami Ádám lábát kezdte megint megviccelni. A Haramia-lyukhoz közeledve jó ideig gerincen haladtunk, így mindenki pihentethette kicsit beállt tagjait.

04_6.jpg

A lyukból aztán nem bújtak elő rosszarcú alakok, mint kiderült, az egyetlen haramia a túra teljes távját velünk együtt tette meg, de senkiben sem hagyott fájdalmas emlékeket :-). A Csóványos meghódításáért rendesen meg kellett küzdenünk, néhány száz méter táv alatt majd’ 100 métert emelkedett az ösvény. Ropogtak a csontok és feszültek a térd- és bokaszalagok, de mindenki egyben felért az egykori geodéziai mérőtoronyhoz.

05_4.jpg

A mára kilátóvá előlépett toronyból jó idő esetén a Magas-Tátra vonulatai is látszanak. Maga a Csóványos 938 méteren tetőzik, ehhez még hozzáadódik a több mint 22 méteres építmény hossza, így a legfelső szinten majdnem 1000 méteres magasságban szívhatjuk a friss levegőt. A lépcsőzés előtt megpihentünk kicsit:

06_6.jpg

A következő pihenőt már a lépcsők leküzdését követően ejtettük meg, de itt nem csak fáradtságról volt szó, szőrmók kisasszony kicsit tartott a nagy magasságtól.

07_6.jpg

Miután megnyugtattam, hogy biztonságban van, hajlandóságot mutatott egy gyors kép erejéig modellt állni:

08_5.jpg

Roxyval szemben szárnyas barátunkat cseppet sem viselte meg a szédítő magasság, önként állt a fényképezőgép elé:

09_5.jpg

Azok kedvéért, akik inkább a tájra kíváncsiak, készítettem egy képet galamb nélkül is:

10_5.jpg

Amilyen meredeken emelkedett a szint a kilátó előtti szakaszon, olyan rohamosan csökkent a magasság a célállomás felé indulva. Ez a lejtmenet talán még embert próbálóbb volt, mint a korábbi kaptató. Itt már nem csak Ádám nyögött minden lépés után… Mire kellemesebb, széles kiránduló ösvényre értünk, a csapat rendesen szétzilálódott. Balázzsal és Roxyval kihasználva a lehetőséget, többször is jól nekiiramodtunk, majd mikor észrevettük, hogy majdnem futunk, megálltunk és megvártuk a többieket. Beérve Nógrádra egy utolsó pihenőt tartottunk a település szélén található forrásnál, sőt valaki megkezdte a túrafelszerelés mosását is… Felfrissülés után átsétáltunk a vasútállomás épületéhez, ahol nem kevés gyerek várta ugyanazt a vonatot, mint mi. A bélyegző akkor még a váróteremben volt elhelyezve, így a sűrű gyerektömegen átvágva kellett megejtenünk a procedúrát. Még néhány perc várokozás a peronon, miközben négylábú társamat különböző ingerek érték, majd végre megérkezett a szerelvény. Sikerült a gyerekzsivajtól távolabbi helyet találnunk, így mindannyian megkezdtük a regenerálódást.

11_4.jpg

A budapesti átszállást követően szerencsére az autó még mindig Pomázon, a HÉV megálló melletti parkolóban várt ránk. Hazafelé, az utat figyelve próbáltam a három nap történéseit felidézni, és arra jutottam, hogy csupa pozitív gondolat kavarog a fejemben. Az első kéktúrás élmények egyáltalán nem okoztak csalódást, bár kicsit ülepedniük kellett. Győr előtt nem sokkal már a következő túra tervei is összeálltak a fejemben…

 

Első „nagy” bringatúránk – nyolc nap a Duna mentén

2. nap - Esztergomtól Budapestig

Nehéz szívvel, de meghoztuk a döntést: hárman (illetve négyen :-)) folytatjuk a túrát, amit éppen, hogy csak elkezdtünk. Stipi is erre biztatott bennünket. A bringája és csomagjai biztonságba helyezése után elbúcsúztunk tőle, de ígéretet tettünk, hogy rendszeresen jelentkezünk és küldjük a képeket. Nem hosszú, de mint később kiderült, eléggé bonyodalmas szakasz várt ránk. Azért Esztergom látnivalóira szántunk időt. Az aznapi első közös kép a Duna feletti kilátó részről készült:

01_4.jpg

Kicsit bámészkodtunk még, mert idő kellett hozzá, hogy ezt a látványt be tudjuk fogadni. Azt hiszem, a képek magukért beszélnek. Ahonnan jöttünk:

02_5.jpg

Ahová tartottunk:

021.jpg

A gyönyörködés után az épített környezetre is fordítottunk egy kis időt. Először a vár körül készítettünk néhány képet.

03_6.jpg

Majd a megunhatatlan bazilikát jártuk körbe. A belső teret – Roxy kivételével - már mindannyian láttuk korábban, ő pedig úgy éreztem, nem kíváncsi rá.

04_5.jpg

A következő közös kép elkészítésére egy pár férfi tagját kértük meg, de maga a művelet elég bonyolultan hajtódott végre. Azért született egy talán elfogadható fotó:

05_3.jpg

Elindultunk, hogy a Dunakanyaron áthaladva elérjük a fővárost. Néhány km után az érdekes nevű település, Basaharc határában rövid pihenőt tartottunk egy út menti büfében, kizárólag azért, mert a rév indulásáig aránylag sok időnk volt még. Roxy nagyon jól érezte magát, a vendéglős hölgy ennek viszont nem örült annyira. Pedig Szőröske csak két percenként akart beszökni a konyhába… Itt éppen ölben, nem félúton a konyhába:

06_5.jpg

Na jó, elárulom, hogy nem bambit ittunk, pedig a képen nem is látszik… Szivar a játszótér szárnyat választotta pihenése helyszínéül:

07_5.jpg

A rövid ejtőzés után szó szerint a Dunának mentünk, ugyanis a bringaút a folyó északi partján folytatódott. Pár perc part menti várakozás után megérkezett a rév, hogy átúsztasson bennünket a másik oldalra. Kis ideig a víz felett „lebegtünk”:

09_4.jpg

Ez volt Roxy első utazása kompon, de a balesetek elkerülése érdekében sajnos a kosárban kellett maradnia. A kellő ünnepélyesség érdekében ismét készíttettünk egy közös képet:

08_4.jpg

A vízi utazás befejeztével a híres szörp hazájában tapostuk újra a földet, illetve pattantunk nyeregbe, hogy kicsit gyorsabban fogyasszuk a kilométereket.

10_4.jpg

A kerékpárút a 12-es főút mellett haladt jó ideig, majd Zebegény után kisebb-nagyobb kunkorokat építettek bele és fantasztikusan sima, új aszfaltburkolattal látták el. Mielőtt azonban a kanyarokhoz értünk, betértünk egy közvetlenül a bringaút mellé épített, direkt kerékpárosok számára kialakított büfébe. Az út szintjén fedett terasz és az enni- és innivalók széles választéka várt bennünket, egy lépcsőn pedig le lehetett jutni egészen a Duna partjára. Az asztalon látható energiaitalok mellé egy-egy finom helyi készítésű hamburgert is elmajszoltunk.

11_3.jpg

Hiába a nagy meleg, hiába a minimális motiváció, tovább kellett indulnunk. Hűsítő hatással csak a Duna bírt ránk, amikor közel kerültünk a parthoz, és legszívesebben belegurultunk volna. Ezt majdnem szó szerint bekövetkezett kicsivel később, amikor már kibírhatatlanul tűzött a nap. Egy csónakleengedőhöz értünk, ahol azért annyit megtettünk, hogy a bringákat letámasztottuk, de a következő pillanatban már combig (valaki tovább is) gázoltunk a kellemes hőmérsékletű vízbe.

12_5.jpg

Szerencsére a parthoz közel egyáltalán nem éreztünk sodrást, így unszolásomra Roxy is belevetette magát a folyóba és odaúszott hozzánk. Akkor még csak alig fél éve ismertük egymást, nem tudtam, hogy viszonyul a vízhez, de nem volt gond. Megérintett az orrával, majd a part felé evickélt, ahol néhány rázkódás után meghempergett a kavicsos homokban. Ennek nagyon örültem… Felfrissülés után Vác felé vettük az irányt, ahonnan szintén komppal terveztük az átkelést Tahitótfalu irányába. Nagymarost, Kismarost és Verőcét elhagyva egyre keskenyebbé vált a kerékpárút és a forgalom is megnőtt. Sokszor feltartottak bennünket, illetve nem igazán vették figyelembe, hogy mások is közlekednének rajtuk kívül. Ez egy meglehetősen „hangos” szakasz volt. A városközpontba érve – a változatosság kedvéért – fagyiztunk egyet, majd a kompra felszállva elbúcsúztunk Váctól:

13_4.jpg

Szőrmók kisasszony második átkelését jobban viselte, árnyékban ülve várta, hogy ismét guruljon alatta a bringa:

14_3.jpg

Keresztülhaladva a Szentendrei-szigeten, beértünk Tahitótfaluba, ahol a 11-es főúton délnek fordultunk. Kisebb-nagyobb dombok leküzdése után Szentendrén, a Duna korzón találtuk magunkat:

15_3.jpg

Itt úgy gondoltuk, megint szükségünk van némi pihenésre és energia bevitelre. Roxy kiszabadult kosarából, de persze nem a kemény földet választotta vendéglőbeli tartózkodása idejére:

16_3.jpg

A vigyor hamar lelohadt arcunkról, amikor a további erős forgalmat elkerülve a Budapest felé vezető töltésre tértünk. Az EU szinten számon tartott bringaút világháborús viszonyokat hozott. Egyszerűen képtelen voltam úgy lavírozni a hatalmas kátyúk között, hogy utasom feneke és a sajátom is ne ütődjön két másodpercenként a kosár aljához, illetve a nyereghez. Ekkor még az eredeti, kevésbé párnázott ülést használtam. Egy kicsit enyhített fájdalmunkon, hogy a szemből érkezők is fennhangon dicsérték az út minőségét. Ahogy egyre közelebb jutottunk a Dunához, a bringaút egy lejtőn keresztül tökéletesen aszfaltozott panorámaúttá változott. A látvány minden korábbi szenvedést megért. A Római-parthoz közeledve megálltunk, hogy megkeressük azt az utcát, ahol a korábban interneten talált kutyapanzió található. Igen, sajnos Szőröskének ott kellett éjszakáznia, mert a foglalt szállásra nem vihettünk magunkkal. Ez akkor és ott utoljára történt, azóta kizárólag kutyabarát szállást foglalunk, legyen szó Magyarországról vagy külföldről. Nagyon-nagyon fájó szívvel hagytam ott négylábú társamat, de látva a körülményeket és a gondozó srác hozzáállását, sejtettem, hogy nem lesz baj. Ez másnap reggel be is igazolódott... Pár perc tekerés után megérkeztünk a szállásra, ahonnan lepakolás és felfrissülés után továbbálltunk, hogy feltegyük a koronát a napra. Szivar ajánlása alapján betértünk a Puskás Pancho Sport Pubba, ahol Öcsi bácsi kedvenc ételei szerepelnek az étlapon. Életemben nem ettem még olyan finom kolbászos lecsót, mint ott! 

17_2.jpg

Úgy emlékszem, még pár korsó sör is lecsúszott, majd úgy döntöttünk, hogy ideje kipihenni ezt a mozgalmas napot. Halkan jegyzem meg, hogy a vendéglőbe nem bringával jutottunk el... A szállásra visszaérve váltottunk néhány szót Stipivel, küldtünk neki pár képet, közben pedig mi is újra átéltük az aznapi kalandokat. Szerencsére volt belőlük bőven...