Ígéretemhez híven közzéteszem Marci (Takács Márton) gyalogtúrázó csapattagunk nagy fákról szóló képes beszámolójának második részét is. Úgy érzem, most is lehet majd csemegézni... 

Emlékeztetőül először a tanulmány bevezetőjét adom közre annak érdekében, hogy aki esetleg az első részt nem olvasta, tudja, hogy kiről és miről is van szó. Majd a bejegyzés megismerése után rögtön meg is keresse az előző részt...

"Takács Márton vagyok (a blogban már többször szereplő „Marci”). Amellett, hogy szőrmókkal és a kisebb-nagyobb csapattal járom a kéket, „civilben” doktori kutatásomat végzem. Ennek témája az idős, nagy törzskerületű fák kutatása kis hazánkban.

Engedve a felkérésnek, most bemutatnék néhány személyes kedvencet. Ezek nem a közismert, könnyebben megközelíthető, többször is bemutatott fák (pl. a Turista Magazin egyik számában összeszedett néhány óriás, vagy az Év Fája verseny tagjai), hanem olyanok, amelyekhez valóban „túrázni” kell (ha már a blog is alapvetően ember-kutya-természet barátságát hivatott bemutatni). Igaz, hogy néha ezt én is részben autóval teszem meg, de a következő fák egyike alá sem lehet kocsival odaállni. Az Országos Kéktúra útvonala több bejegyzésre való fát tartalmaz, ezekről az elkövetkező írásokban nem ejtünk szót (majd ha már teljesítőnek vallhatjuk magunkat és magunk mögött hagytuk a közel 1200 kilométert). Nehéz rangsort felállítani, hogy melyik fák állnak dobogós helyen szépségüket, korukat, elhelyezkedésüket, vagy éppen fajukat tekintve. Meg kell jegyezni, hogy a nagy törzskerületet és az idős kort helyén kell kezelni. Vannak fajok, amelyek ritkán érnek el nagy méretet és kort (lásd bükkök, vadkörték, fenyők). Ezek éppen olyan értékesek, mint azon fajok képviselői, amelyek „simán” megérik az óriás méretet és a több száz évet (ilyenek például a platánok, tölgyek, hársak).

A megkülönböztetés elkerülése végett ABC-sorrendben mutatom be a fákat (azokat a helységeket figyelembe véve, amelyek közigazgatási területén elhelyezkednek)."

Most pedig következzen az érdemi bemutatás újabb óriásokkal:

"A Paks melletti óriás fákra könnyen ráfoghatnánk, hogy a sugárfertőzés miatt nőttek nagyra (mint Hulk, abban a híres filmben). A környék legnagyobb fája éppen az erőmű szomszédságában lévő szántók között áll. A fa egy rövid ideig Magyarország legnagyobb fájának mondhatta magát, rá néhány hónapra „találták” a már fent bemutatott bajai nyárfát. Autóval idejutni lehetetlen, egy 2 órás gyaloglással értünk célt feleségemmel (akkori menyasszonyommal). Számára a kaland nem a pozitív értelmében jelent meg, sokkal inkább negatív élmény volt: 2015 telén sajnos nem volt akkora fagy, hogy 2016 tavaszára a kullancsok gyérüljenek. Az említett fűzfa egy kórós területen bújt meg, tele kullanccsal. Mondani sem kell, egy idő után már egyedül verekedtem át magam a száraz növényi maradványokon. Megérte, de többször nem csinálnám meg, ugyanis a befejezés nálam is 5 kullancs volt nadrágszáranként… Hiába vagyok beoltva (részben) a kullancsok ellen, mindig szörnyű látvány egy-egy példány a ruhán, rosszabb esetben bőr alatt. Hihetetlen, hogy ez a kis állat akár halált is tud okozni egy akkora élőlénynél, mint én, aki kb. százezerszer nagyobb vagyok, mint ő… Na mindegy, a kerületünk 1120 centiméter.

A Karancs-Medves közkedvelt kirándulóhely. Egyik kedves barátom, Zoli Salgótarjánban lakik. Innen nagyon könnyű volt elérni Somoskőt, Salgóbányát, Somlyóbányát és a többi környező területet, tele idős bükkfákkal. Ezek közül álljon itt most két formás példány. Hogy itt se maradjunk sztori nélkül, el kell mesélnem, hogy sikerült örömet szereznem barátomnak és családjának. Azon kívül, hogy láthatta ezeket a csodás fákat, tudtomon kívül egy olyan területre sikerült elvinnem, ahol rengeteg gomba nőtt, és ezt a területet nem látogatta senki. Mivel nem volt nálunk első nap elég alkalmatosság a gombák szállítására, másnap vödrökkel megrakodva tértünk vissza. Mondanom sem kell, nagyon örültem, hogy ilyen sikeresen zárta mindenki ezt a hétvégét.

Nem szokásom sokat vesződni olyan fákkal, amik „tucatnak” számítanak, és nem érik meg a beléjük fektetett energiát (pl. egy juhar, ami alulról karistolja a mérethatárt az adatbázisban, és egy nehezen megközelíthető helyen van, nem számít soknak). Ugyanígy vagyok az olyan fajokkal, amik – bár különlegesek – sem nem őshonosak, sem nem nagyok, sem nem idősek. A Varsád felett lévő, félig elhagyatott Szabatonpusztával mégis kivételt tettem. Milyen jól tettem. Itt található ugyanis hazánk legnagyobb bálványfája. Ez a faj sok helyen nagy gondot okoz, hiszen mindenhol megtelepszik, nagyon nehezen irtható és elnyomja a növényzetet. A nagy méreteket elérő fák azonban különlegesnek számítanak, hiszen akár 100 évesek is lehetnek. Ezek közül ilyen az elhagyatott tanya mellett álló fa, ami első ránézésre olyan, mint egy afrikai baobab. A fa kerülete 501 centiméter. A csend elképesztő volt a területen, több kilométer távolságban egy autót sem láttam errefelé.

Nem maradunk izgalmas történet nélkül Szabolcs megyében sem. Arra már nem is térek ki, hogy 20 centiméteres hóban közlekedtünk barátaimmal, a már említett Zolival és Imivel, de egyik alkalommal olyan helyen hagytuk az autót, ahol ép elméjű ember soha. Szabolcsbáka híres hársfája nagyon messze fekszik a civilizációtól. Ameddig autóval lehetett, eljutottunk, azonban itt majdnem visszafordultunk. Falu vége, romos házak, kóbor kutyák, kíváncsi tekintetek a törött ablakok mögül… Mindenki el tudja képzelni… Poénkodtak is társaim, hogy mire visszaérünk, már hiába lesz nálam a kocsi kulcsa, nem lesz kocsi, amibe használhatnám. Szerencsénkre a fát, és visszafelé az autómat is a helyén találtuk. Bár az autónk sértetlen volt, ugyanez nem volt elmondható a hársfáról. Az egyik kíváncsi tekintgető elmondása szerint valaki évekkel ezelőtt tűzet gyújtott a fa odvában, amiatt pedig az egész fa leégett. Évek óta nem jártam arra, de ismerősök szerint van sarjadó ága a fának, ergo élőnek tekinthető. A fa kerülete 710 centiméter, kora 3-400 évre tehető.

Ugyanehhez a hétvégéhez tartozik egy tunyogmatolcsi sztori. A község határában elterülő gátőr ház udvarán közel 8 méteres kerületű platánfa áll. Mindenképpen meg szerettük volna látogatni, azonban senki sem tartózkodott otthon. Az udvaron kedves kutyák voltak, azonban mégsem akartunk magánterületet háborgatni, inkább kitaláltuk, hogy írunk egy levelet. Ez amúgy sem volt könnyű a szakadó hóesésben, másrészről nem is tudtuk volna nagyon messze dobni a papírt, mivel nem volt mivel és a fedett terasz is messze volt. Nem volt más, egy csomagolópapírt vettünk elő, amiben előzőleg a szendvicsünk volt, ebbe gyúrtunk galacsint a papírból, hogy messze repüljön. Nem hogy nem repült messze, az egyik kutya megérezte a kajaszagot és elkezdte szétmarcangolni a galacsint (egyébként a levélben arra kértük a tulajdonost, hogy mérje meg nekünk a fát). Keresztet vetettünk a levélre és hazaindultunk. Hóolvadás után azonban kaptam egy emailt, amiben kedves üzenet volt: a tulajdonos sepregetés közben talált egy látszólag megrágott levelet, amit megszárítás után el is tudott olvasni, benne az email címemmel. És még a kért adatokat is elküldte… Mi ez, ha nem kalandos történet?

Ugrás vissza Győr megyébe, közelebbről is a Szigetközbe. Maga a Szigetköz megér egy külön bejegyzést, az itt található ártér megszámlálhatatlan kalandot és nagy fát rejt. Ezek közül néhányat emelnék csak ki: először is a hatalmas nedves rét közepén elhelyezkedő, gigászi nyárfát, melynek koronájában magasles található. Másodszor a szintén vadászatkor „használt” fűzfát, ami rücskös-csomoros törzsével elég érdekesen néz ki, harmadszor pedig egy olyan jegenyenyárfát, amelyet sehol máshol nem látni. Ezeket mutatom be alant.

Szilvásvárad, Szalajka-völgy, kisvasút… Ki ne ismerné ezeket a szavakat? Aki szeret kirándulni, minimum egyszer eljutott már ide útjai során. Feleségemmel indultunk útnak mi is, nem volt betervezve semmilyen „fázás”. A vasút helyett mi gyalogszerrel tettük meg a kilométereket az erdei utakon, amikor egy kis tisztáson a patak mellett hatalmas fára lettem figyelmes: egy nagyon szép hársfa várta, hogy „felfedezzék”, hiszen ez a fa még nem szerepel a már említett adatbázisban. Elég nehéz volt a bejutás, hiszen a korlát nem véletlenül volt ott, egy rossz lépés, és könnyen a vízben végezhettük volna. Szerencsére sikerült megmérni és dokumentálni a fát. Kerülete 502 centiméter.

Pest megyében, de eléggé eldugottan található Táborfalva községe. Számomra eléggé ismeretlen település, soha nem hallottam felőle. Mégis, mindmáig az egyik legkedvesebb emlék a túráim során. Sokszor, mielőtt elindulok fákat „nézni”, kizárólag műholdfotók segítségével tudom beazonosítani, hogy itt most balra a sárga épületnél, amott pedig jobbra a parknál stb. A szóban forgó tölgynél csak annyit tudtam, hogy egy atlétika pálya mellett kell majd elmennem a földútra. Igen ám, de az a pálya egy laktanya elzárt részén található, a földút pedig maga a szigorúan (azaz szigorúan) elzárt lőtérre visz. Találhatott volna jobb helyet is ez a fa, mondtam magamnak… Erre az útra kivételesen vittem magammal a bringámat is, hogy az autóval esetlegesen járhatatlan földutakat hamarabb tegyem meg. Na, mindegy, mikor már majdnem feladtam és a biciklit el akartam tenni a csomagtartóba, az egyik kapuőr megkérdezte, hogy mit szeretnék ennyire. Mikor elmeséltem nekik, nagyon megörültek, hiszen nap, mint nap látják a fát, hiszen a lőtér szélén van. Még azt is elmondták, hogy melyik gödörnél kell figyelnem. Kellemes csalódás volt egy szigorúnak gondolt beosztású embertől egy ilyen kedves cselekedet. A földutat lezáró kaput kinyitották nekem, majd sok sikert kívántak. Természetesen felhívták a figyelmemet arra, hogy nem kell tartanom ágyúdörgéstől és puskaropogástól, hiszen ma nincs gyakorlat. A fa minden erőfeszítést megért, igazi eldugott óriás, akit hagynak nőni és gyarapodni. Kerülete 6,24 méter.

Alapjában véve nem vagyok egy olyan ember, aki a protekciót és a kapcsolatokat kiaknázza, szeretem magam szervezni az életemet. Azonban történt egyszer, hogy munka miatt az egy hetes szabadságomról visszarendeltek Gödöllőre (csak mellékesen, az 270 kilométerre található otthonról), de „cserébe” elvihettem egy hétre a céges autót. Az az igazi kicsi, szaladgálós, „összekoszolható” autó, mindenki ismer ilyet. Hát én ezt ki is használtam, egész Zala megyét bejártam fák után kutatva. Az utolsó napomra hagytam a bonyolult (értsd nehezebben megtalálható) fákat. Jelen esetben egy órás túrával értem el Tátika várát, és az az alatt elhelyezkedő 510 centiméter kerületű bükköt. Ez a hely ismerős lehet e kéktúra szerelmeseinek, hiszen a dunántúli kéken található.

Várpalota felett található Tés. A két település között hatalmas terület áll parlagon. A műholdfotó alapján rengeteg ösvény szeli darabokra, természetesen előzetesen elképzelni sem tudtam, hogy ez a terület mit tartogat. Mikor odaértem, már tudtam, hogy megint mellé lőttem. Ismét egy lőtér, ismét egy kalandos út. A kocsival egyes sebességi fokozatban haladtunk Ákossal és Ancsival, természetesen rendre sziklának, köveknek ütődött az alváz. Nem egyszer elhaladtunk tank (!) szimbólumok mellett, azt gondoltam, talán nem az én kis autómnak való ez a terep. Túlélve az utat, maguk a hársfák nem voltak igazán maradandóak, de a kaland miatt mindenképpen helyet kívántak maguknak az összeállításban.

A tapasztalt túrázók közül biztosan sokan jártak már úgy, hogy a tervezett napi programot az időjárási viszonyok felülírták. Ancsival jártuk a borsodi vidéket, ekkor látogattunk el Tokajba is. A Tokaj feletti tv-tornyot biztos (kilátó) pontnak gondoltuk, míg nem elérkeztünk a tett helyszínére. Ahogy kanyarogtunk a szerpentinen felfelé, úgy lett egyre tejszerű a köd, fent a kilátóponton pedig körülbelül 10 méteres látótávolság fogadott bennünket. Mit volt mit tenni, elindultunk visszafelé, hogy a már említett kanyargós út mellett megnézzünk egy szelídgesztenye fát, amik egyébként személyes kedvenceim. Ahogy jöttünk lefelé, természetesen lemásztunk a ködből is, és alatta sütött a nap. Érdekes az időjárás néha… A fa elég nehezen volt megtalálható, mert kitaposott út nem vezetett hozzá, csupán egy rég nem használt magasles volt a közelben. Kerülete 546 centiméter.

A már említett zalai „céges kirándulás” egyik állomása Vindornyalak. Ez a település több okból került be a válogatásba. Nem azért, mert olyan nehezen megtalálható fa, hanem mert édesapám is velem tartott ezen a napsütéses napon. Ez ritkaságszámba megy. Meg talán a település nagyon furcsa neve is az egyik ok. A település határában hagyva a kocsit, tábla jelezte számunkra, hogy merre is induljunk a szántók és földutak forgatagában. Egy nagyon öreg, már-már csúnya, romos fát találtunk, de évről-évre mégis gyarapodik valamelyest. Nagyon jól lehetett fotózni, köszönhetően a napsütésnek, így igazán felüdülés volt apukámmal közös, fás képeket készíteni. A fa közel 1043 centiméteres kerületű, nagyon odvas, tele sarjakkal.

Én személy szerint nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az írásra, talán fogok a későbbiekben még jelentkezni, ha A Nagy Kéket legyűrtük… :-)"

Én pedig szeretném megköszönni Marcinak, hogy színesítette a blogot! Azt hiszem, egyértelműen beleillik a bejegyzések sorába a természet által alkotott érdekes, néha meghökkentő képződmények bemutatása. A hozzájuk kapcsolódó történetekről és kalandokról nem is beszélve... A Nagy Kék "legyűrését" viszont már nem siettetem annyira, minden egyes kék sávval jelzett útvonalon megtett méter egyre értékesebbé válik számomra. Persze tudom, hogy a végtelenségig nem húzhatom a befejezését, ez nem is célom. Annál is inkább, mivel Marcival beszélgettünk már újabb nagy fás bejegyzés(ek)ről, mely(ek) főszereplői a Nagy Kék Nagy Fái lesznek.

Végezetül szeretnék a Sándoroknak boldog névnapot kívánni, különösképpen Kandó Sándor barátomnak, akit Sanyi néven többször említek a gyalogtúrás bejegyzésekben. Isten éltessen Sanyi!!!