Túrák két lábon, négy lábon és két keréken

Roxy a Világjáró Kutyus kalandozásai

Roxy a Világjáró Kutyus kalandozásai

Sárdagasztás a Cserhátban - Országos Kéktúra 18. szakasz

1. nap – Nógrádtól Szendehelyig (Katalinpusztáig)

2016. november 28. - Szórády József

A változatosság kedvéért ebben a bejegyzésben nem egy régi gyalogtúra élményeit fogom közreadni, hanem a legközelebbi múltban, 2016. november elején teljesített – kalandokban gazdag – három nap történéseit osztom meg. Nógrádtól Becskéig tapostuk a sarat, illetve süllyedtünk el benne bokáig vagy még…

Tovább

A kalandok általában így kezdődnek és végződnek

Roxy és az utazás

A bejegyzés tényleges tartalmának kifejtése előtt kanyarodjunk vissza egy kicsit az időben. Arról már beszéltem, hogy Roxy a Győri Állatmenhely lakója volt, és 2013 januárjában onnan „költözött hozzám”. Azt azonban nem említettem, hogy ez a költözés milyen kalandos módon zajlott le… A menhely…

Tovább

Bringatúra a Dráva mentén – 8. nap

738 km kerekezés öt országon át

A ROXY BICYCLE TEAM: A Gáti Tanya is minden igényt kielégítő szállás volt, mondhatnám, hogy ismét belehúztunk… Ébredés és pakolás után finom, meleg reggelit kaptunk, amit jóízűen fogyasztottunk el. Ezután nyeregbe pattantunk, kigurultunk a kapun, majd Drávaszabolcs felé vettük az irányt, hogy…

Tovább

Az első lépések a másfélmillióból

Országos Kéktúra 16. szakasz - Dobogókőtől Visegrádig

2015 júniusában már jó pár gyalogtúrán túl voltunk, többször érintettük, illetve haladtunk az Országos Kéktúra jelzésén, de a pecsétgyűjtő mozgalomban addig nem vettünk részt. Korábban évente legalább kétszer megbeszéltem egy volt kollégámmal, hogy pártoló tagként beiratkozom a természetjáró…

Tovább

Ismét folyó, ismét bringák - Rába túra 2016 (3., egyben utolsó nap)

A remek szállás nagyon jó alkalmat adott arra, hogy kipihenjük magunkat és erőt merítsünk túránk utolsó napjára. Inkább lelki erőre volt szükségünk, ugyanis az előző este kezdődő eső nem csillapodott reggelre sem. A lehetőségekhez mérten vízhatlanná alakítva magunkat és felszerelésünket,…

Tovább

Főszerepben a tanúhegyek

2014-ben is gyalogoltunk a Balaton-felvidéken

Roxy ezen a túrán sajnos nem tudott velünk tartani, mert egy pár héttel korábbi bringatúrán balesetet szenvedett, rálépett egy ló a lábára. A kisasszony szerencsére megúszta könnyebb sérüléssel, „csak” az egyik lábujján repedt fel a bőr, de az rendesen… Négy napon keresztül csak egészséges lábbal…

Tovább
süti beállítások módosítása